Az első vendég dr. Kun Edit volt

2018.09.07. 11:45

A sikeres nőkről tartanak előadásokat Zalaegerszegen

Az öröm és szeretet érzése mindennek az alapja, fogalmazott dr. Kun Edit, aki tegnap Balaicz Zoltánnéval, a Zalaegerszegi Női Szalon elnökével beszélgetett a sikerről a Belga étteremben.

AG

Balaicz Zoltánné és dr. Kun Edit (jobbra) az előadás előtti percekben Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

A Család és Karrierpont és a Keresztury VMK Sikeres nő című előadás-sorozatának első vendége, dr. Kun Edit 1989-ben, 17 évesen megnyerte a Zala Szépe versenyt. Később teológiai, majd jogi diplomát szerzett, festőművészként is megmutatta tehetségét. Fia­talon eljegyezte magát a vadászattal, családjával közösen járják az erdőt, jelenleg a Nimród vadászújság lapigazgatója. Kun Edit úgy fogalmazott, a siker relatív, mindenkinek mást jelent, bár lehet objektív mércéje is. Véleménye szerint senkinek nem szabadna az életbe kilépni a hit teremtő erejének megismerése nélkül, mert enélkül siker sincs.

Balaicz Zoltánné és dr. Kun Edit (jobbra) az előadás előtti percekben Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában