Kincsük a víz és a bor

2018.08.11. 14:00

Programkavalkáddal ünneplik a jóféle nedűket Zalakaroson

Holnapig minden a borról szól a településen, ahol már huszonegyedik alkalommal rendezik meg a bornapok programját.

Szabó Zsófia

Fotó: pixabay.com

A kulturális műsorok sokaságával és borkóstolókkal színesített Gyógyfürdő téri esemény csütörtök este kezdődött. Elsőként Novák Ferenc polgármester mondott köszöntőt, hangsúlyozva: a víz mellett a bor is kincse a városnak.

– Több mint fél évszázados a gyógyvíz, amely településünk számára többletlehetőséget, három magyarországnyi embernek pedig gyógyulást, felüdülést jelentett. A hozzánk látogató sok vendég szinte mindegyike megkóstolta a finom borainkat is – fogalmazott megnyitó beszédében. – A jó bornak is kell a cégér, s ezért hosszú évek óta nagyon sokan dolgoznak – tette hozzá a város polgármestere.

Elmondta azt is, hogy a város legjobb borait minden évben megválasztják. Idén a Zalakaros fehérbora címet Dóka Éva borász 2016-os hárs­levelűje nyerte el, a nagyradai Cezar Winery Kft. 2015-ös Le Patron Redje pedig a város vörösbora lett.

Az eseményen dr. Brazsil József, a Da Bibere Borlovagrend nagymestere kiemelte: a bort joguk, egyben kötelességük megünnepelni a magyar embereknek.

– A zalai borok ízei páratlanok, alig akad olyan, aki ne szeretné a megyénkben készített borokat. Ám több dologra kell figyelnünk: a mennyiségre és a mértékre is a minőség mellett. Viszont a helyi és környékbeli borokban nem csalódhat senki – mondta dr. Brazsil József.

A holnap este záruló bornapok keretében ma a Karos Fúvósegyüttes, a Borra-Való Zenekar koncertezik, holnap pedig Farkas Gergő „Sajt” előadóművész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában