Kalandok Zalában

2018.08.10. 07:00

Héjanéző, varjúetető, bagolysimogató tábor Zalaegerszegen

Két táborlakó diák, Horváth Ádám és Bognár Előd Szabolcs egy könyvvel a kezükben lelkendezve újságolták, hogy védett rovarra, egy fecskefarkú pillangóra bukkantak a csalánosban.

Fincza Zsuzsa

Dr. Illyés Zoltán táborvezető közelről is megmutatta az egyik áruház közelében talált héját. A legyengült ragadozó madarat néhány napos feltáplálás után a falutól távol szabadon bocsátják Fotó: Fincza

– Első ízben szerveztük meg a Mindszenty Ifjúsági Ház égisze alatt iskolásoknak a Hangyaleső természetbúvár-tábort. A „hangyaleső” titulusnak két apropója is van, egyik, hogy a többiekkel együtt ezt a szorgos kis rovart is megfigyeljük, a másik, hogy a főhadiszállásunk, az Erdődy-Hüvös-kastély parkjában szép számban élnek hangyalesők, a szitakötőkre hasonlító rovarok. Amúgy a lárvájuk életmódjáról kapták a nevüket – a homokos talajban ásott fogótölcsérben lesnek a hangyákra – magyarázta dr. Illyés Zoltán biológus, az ifjúsági ház vezetője, aki Zalai Béla zoológussal, Baksa Anita önkéntes segítővel és a közösségi munkára jelentkezett gimnazistákkal: Preisinger Virággal, Simon Martinnal, Bíró Laurával és Seregélyes Misivel gardírozta a héten a táborlakókat.

A fecskeszárnyú lepke neve a két felfedezőjével együtt felkerült egy nagy táblára, ahova feljegyzik az összes megfigyelt élőlényt, a végén összesítik, és aki a legtöbb védett növényt vagy állatot találta, jutalmul megkapja a tábor vezetői által jegyzett Zalaegerszeg védett természeti értékei című kiadvány első kötetét.

Dr. Illyés Zoltán táborvezető közelről is megmutatta az egyik áruház közelében talált héját. A legyengült ragadozó madarat néhány napos feltáplálás után a falutól távol szabadon bocsátják Fotó: Fincza

Amúgy a vártnál is izgalmasabbra sikerült a természetbúvár-tábor. A gyerkőcök közelről megfigyelhették a mobil röpdében lábadozó héját, kézből etethették Károlyt, a vetési varjút, amely szintén a röpdében cseperedett fel. Ugyan már szabadon bocsátották, de valószínűleg majd csak télen, az arra járó társaihoz csatlakozva hagyja el a kastélyparkot. Megismerkedtek a baglyok életével, összebarátkoztak Bobival, a gyöngybagollyal, madarakat gyűrűztek, voltak már 11 kilométeres gyalogtúrán, rákásztak, békásztak, csigát és egyéb puhatestűt halásztak ki a Válickából, gombát szedtek a közeli erdőkben, és gyógynövényeket kerestek a réten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában