nagykanizsa

2018.07.16. 09:28

Diákmunkások égették a leveleket – A rendőrség nyomozást indított

Olvasónk levélben arról értesítette lapunkat, hogy a városban helyettesítő postások hetek óta nem kézbesítették a leveleket, hanem elégették, a történtekből pedig rendőrségi ügy kerekedett.

Horváth-Balogh Attila

A közlés igazságtartalmáról elsőként a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, Sznopek Veronika rendőr főhadnagyot kérdeztük meg. A szóvivő válaszában azt írta: a rendőrségre 2018. július 6-án 14 óra 50 perckor érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy Nagykanizsán, a Péterfai utcában, egy erdős területen három fiatalember postai leveleket éget el. A nyomozók megállapították, hogy egy 16 éves fiú, aki diákmunkásként dolgozott a postán, a rábízott csomagokat és leveleket két fiatalkorú társával felbontotta, mobiltelefon tokokat, valamint egyéb termékeket tulajdonítottak el, illetve több kézbesítendő küldeményt elégettek, megsemmisítettek, több száz darabot pedig elszórtak az égetés helyszínén. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság sikkasztás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a három fiatallal szemben.

 

Megkerestük a Magyar Posta kommunikációs osztályát is, ahonnét azt a választ kaptuk: a folyamatban lévő rendőrségi eljárás miatt az ügyről nem áll módjukban tájékoztatást adni. További, a diákmunkások foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéseinkre azonban válaszoltak. Mint azt közölték, hogy a nyári időszakban a szabadságok kiadásának támogatására a Magyar Posta is alkalmaz diákmunkásokat, ugyanúgy, mint más cégek a vendéglátásban, a kereskedelemben, vagy más iparágakban. A diákok közönséges levélküldeményeket kézbesíthetnek, hivatalos iratokat nem. A munkaerő felvételénél az általános szabályok szerint járnak el, tehát minden foglalkoztatás megkezdése előtt van személyes beszélgetés a munkavállalóval, ahol ismertetik vele az adott munkakört és az ezzel járó kötelezettségeket. A munkavállalók az elvégzendő feladatokhoz kapcsolódóan elméleti oktatásban részesülnek, majd a megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező postai munkavállalótól szakmai gyakorlati képzésben is részesülnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában