A jövő felé

2018.06.01. 07:00

Új csarnokot avattak csütörtökön a zalaegerszegi Flex gyáregységében

A 30 országban jelen lévő, 200 ezer embert foglalkoztató, 1995-ben Magyarországra települt Flex zalaegerszegi gyárában tegnap új egységet avattak.

Arany Horváth Zsuzsa

Az új egységet a színpadon megejtett szalagátvágással szentesítették. Képünkön balról Radenko Prnja, Péter Ágota, Harjinder Bajwa, Uri Bechor, Palkovics László, Magyar Levente, Balaicz Zoltán és Vigh László Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

2100 négyzetméter alapterületen

A világcég vezetői jelenlétében adták át az autóipari szegmens számára gyártó részleget, amely 2100 négyzetméter alapterületen 2,5 millió eurós beruházás révén újabb száz főt foglalkoztat. Az avatáson jelen voltak a gyár magas beosztású vezetői, a magyar parlament, a kormány és a város képviselői.

A gyárkomplexum parkolójában e célra felállított sátorban a kulturális műsorba ágyazott beszédeket Harjinder Bajwa senior vice president nyitotta, aki elmondta, a Flex autóipari szektora tavaly 3 milliárd dolláros árbevételt ért el, a cég hét év alatt három és félszeresére emelte eredményességét. A soha nem látott technológiai megújulást érzékelő cég a 3. évezred kihívásainak megfelelve az önvezetés, az innováció, a mesterséges intelligencia, a gépek kommunikációja mentén fejleszti termékeit. A globális irányításért felelő alelnök stratégiai jelentőségűnek nevezte a magyarországi akvizíciót. Ugyanezt erősítette meg Uri Bechor, az európai műveletekért felelős vice president, aki a világszínvonalú termelés elkötelezett munkatársakra talált új otthonának nevezte hazánkat.

Az új egységet a színpadon megejtett szalagátvágással szentesítették. Képünkön balról Radenko Prnja, Péter Ágota, Harjinder Bajwa, Uri Bechor, Palkovics László, Magyar Levente, Balaicz Zoltán és Vigh László Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

„Itt épül a jövő”

Jelezte, a következő öt évben nagyobb változások tanúi leszünk, mint amelyet az elmúlt 50 évben átéltünk. Izgalmas lehetőség annak, aki élni tud vele, másoknak fenyegetettség. Itt épül a különleges jövő, szögezte le.

– Tizennyolc éve épp itt, Zalaegerszegen köteleztem el magam a Flex mellett – mondta ezután Radenko Prnja alelnök, aki szintén a negyedik ipari forradalom adta lehetőségekre figyelmeztetett, jelezve, a magyar csapat kiválósága miatt könnyű döntés volt a zalaegerszegi, most megvalósult bővítés.

A Flex bővítését ünneplő ceremónián Péter Ágota magyarországi alelnök, a zalaegerszegi egység vezetője elmondta, Európában Magyarországon létesült a legtöbb Flex gyáregység, mely 3000 magyar család megélhetését biztosítja. Az autóipari szegmensnek végzett munka a Flex éllovasává teszi az itteni fejlesztőket, mérnököket, munkatársakat. Ezért először nekik köszönte meg az elkötelezettséget az alelnök, majd a fejlesztést támogató Nemzeti Befektetési Támogatás Alapnak, a kormányzatnak és Zalaegerszegnek.

Balaicz Zoltán polgármester a város és a gyár szoros kapcsolatát méltatta, Vigh László országgyűlési képviselő a hazai tőkevonzó nyugalomra utalt, Palkovics László, az újonnan alakult innovációs és technológiai minisztérium vezetője pedig kiemelte, a kormány épp ezzel a minisztériummal kötelezi el magát a technológiai fejlődés támogatása mellett. Végül Magyar Levente, a külügyminisztérium miniszterhelyettese a sikert hozó együttműködésre tette a hangsúlyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában