Váratlanul érte a felkérés

2018.06.08. 11:30

Dr. Marada Györgyi a kanizsai kórház új orvos-igazgatója

Ma az orvosi mikrobiológia egyik legnagyobb kérdése, hogyan lehet az antibiotikumokat továbbfejleszteni - ezt dr. Marada Györgyi, a Kanizsai Dorottya Kórház új, megbízott orvos-igazgatója mondta lapunknak.

Horváth-Balogh Attila

Dr. Marada Györgyi: - Igyekszem megfelelni az elvárásoknak Fotó: Horváth-Balogh Attila/Zalai Hírlap

A mikrobiológiai laboratórium osztályvezető főorvosát azt követően bízta meg a feladat ellátásával dr. Brünner Szilveszter, a nagykanizsai egészségügyi intézmény főigazgató-főorvosa, hogy a korábbi orvos-igazgató, dr. Németh László a Zala Megyei Szent Rafael Kórház neurológiai osztályának élére távozott. Dr. Marada Györgyi 1992 óta dolgozik a Kanizsai Dorottya Kórházban, akkor végzett a pécsi egyetemen, általános orvos szakon, majd klinikai laboratóriumi szakvizsgát tett. Mivel az édesanyai szerepkört (két kislánynak adott életet) nehéz volt összeegyeztetni egy osztályos orvosi munkakörrel, az ügyeletekkel, ezért döntött a diagnosztikai szakterület mellett. Először a központi klinikai laboratóriumban, később a mikrobiológiai laboratóriumban kezdett dolgozni.

- A család számomra nagyon fontos, ezért olyan munkakört választottam, ahol a teendőimet könnyebben össze tudtam egyeztetni anyai feladataimmal – mondta dr. Marada Györgyi. – A mikrobiológia nem könnyebb, vagy igényel kisebb felkészültséget, mint más orvosszakmai terület, viszont az ügyeleti beosztás másként alakul. Azt pedig még volt anyósom (dr. Wölfer Edit, aki 1980 és 1990 között irányította főigazgatóként a kórházat) szokta mondani, hogy bármelyik szakterületben megtalálhatja az ember a munka szépségét, az érdeklődésének megfelelő irányt, ha akarja.

Dr. Marada Györgyi: – Igyekszem megfelelni az elvárásoknak Fotó: Horváth-Balogh Attila/Zalai Hírlap

- Mi adja a mikrobiológia szépségét? A laikus azt hinné, hogy a szakma perifériájáról beszélünk, de aki kicsit is járatosabb napjaink közegészségügyi tendenciáiban, az tudja, hogy ez egyre kevésbé van így. Sőt...

- Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a mikrobiológia ma az egyik legdinamikusabban fejlődő szakterület – válaszolta a szakember. – Nagyon sok innováció van mögötte, ugyanis jó ideje minden a betegbiztonságról szól. Ennek a legfontosabb tényezőit jelentik az úgynevezett multirezisztens kórokozók, a kórházi baktériumtörzsek. Ezekről úgy gondolom, már mindenki hallott, rengeteg kutatás zajlik a diagnosztizálásuk és az ellenük való hatékony terápiás eljárások kapcsán. Amikor a tudomány rátalált a penicillinre, mint hatóanyagra, akkor a tudósokon úrrá lett egyfajta „hurrá-érzés”, mert mindenki azt hitte, hogy megvan a „csodafegyver”. Elindult az antibiotikum-kutatás és egyre több, egymáshoz képest különbözően működő hatóanyag-csoport került a szakemberek látómezejébe a múlt század végén. Sajnos azonban ez a folyamat azóta megtorpanni látszik, mert a tudomány egyre kevésbé talál olyan hatóanyagokat, vagy antibiotikum-csoportot, amelyek egészen más mechanizmussal működnek, mind az eddigiek. Az említett baktériumok pedig bármennyire is picik, roppant „tanulékonyak”, az alkalmazkodóképességük hihetetlenül jó. Megtanultak a hatóanyagokkal szemben védekezni, ebből fakadóan a terápiás lehetőségek egyre szűkülnek. Ma az egészségügy és azon belül a mikrobiológia legnagyobb kérdése, hogyan lehet az antibiotikumokat tovább fejleszteni, és megakadályozni újabb ellenálló törzsek kiszelektálódását.

- Kapcsolódva új feladatköréhez, hogy látja a Kanizsai Dorottya Kórház helyzetét, jövőképét, milyen tervekkel lát neki a munkának?

- Egy kórház jövőjét nagy mértékben befolyásolja az aktuális egészségpolitika. Ma Magyarországon minden egészségügyi intézmény likviditási gondokkal küzd, ami az alulfinanszírozásból fakad. Ebben a helyzetben mindenkinek az az elsődleges feladata, hogy biztosítsa az intézményében a betegellátást, s ez nagy terhet ró ránk. Ami pedig a jövőképet illeti: eddig egyetlen politikai döntés sem mutatott abba az irányba, hogy erre az egészségügyi intézményre ne lenne szükség itt, Zala és Somogy megye határán, ekkora ellátási területtel. Azt viszont tisztán látjuk, hogy kórházunk dinamikusan fejlődik, betegeink elégedettek a kapott szolgáltatással, némely területen pedig országos hírnévvel bírunk. A személyes terveimről annyit: barátkozom az új pozíciómmal, szerencsére, a kollégáim nagyon segítőkészek, fokozatosan terhelnek.

- Valaha voltak ilyen ambíciói, vágyott arra, hogy második ember legyen a kórházban?

- Soha. Amikor a mikrobiológiai osztály vezetését rám bízták, azt hittem, itt, a kanizsai kórházban ez számomra a szakma csúcsa. Úgy gondoltam, még magasabbra jutni csak más intézményben lett volna esélyem, ám nem akartam innét elmenni, szeretek itt dolgozni. Teljesen váratlanul, de éppen az előbbiek miatt kellemesen ért főigazgató úr felkérése, ami roppant megtisztelő. Miközben jól tudom: orvos-igazgatónak lenni nagy kihívás – igyekszem megfelelni az elvárásoknak és „megugorni” ezt a lécet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában