EFI

2018.03.02. 16:03

Újabb egészségfejlesztési iroda indult el Zalában

Megkezdte működését a Zalaegerszegi Járási Egészségfejlesztési Iroda, e célra több mint 85 millió forintot nyert a megyei kórház.

Magyar Hajnalka

Az EFI szakmai vezetője dr. Bujtorné Kölkedi Ibolya (bal szélen), irodavezetője pedig dr. Ágostonné Kovács Ildikó (jobbról a harmadik). Az állandó stáb munkáját számos szakdolgozó segíti majd

A 85 település lakóit szolgáló egészségfejlesztési iroda (EFI) feladatairól pénteken tartottak sajtótájékoztatót. Dr. Halász Gabriella, a Zala Megyei Szent Rafael kórház főigazgatója elmondta, régi tervük volt, hogy Keszthely és Lenti mellett a megyeszékhely és környéke is gazdagodhasson a prevenció ezen formájával. A kórház stratégiai tervében 2015 óta szerepel a lakosság egészségkultúrájának, egészségtudatos magatartásának javítása, eddig saját forrásból szolgálták e célt.

Tavaly azonban megjelent egy uniós pályázat, amelyen jelentős összeget, több mint 85 millió forintot sikerült elnyerniük. Az összeg tíz százalékából a nővérszálló földszintjén kialakítják az irodát és a foglalkozásoknak helyt adó közösségi teret, továbbá eszközöket vásárolnak, a többi pénz pedig a működést, a programok szervezését szolgálja. (A végleges hely kialakításáig a Mentálhigiénés Központban dolgozik az iroda.) Az EFI számos szolgáltatást nyújt majd székhelyén, de kiemelt figyelmet kap a környező településeken zajló munka is. Ennek érdekében partnerkapcsolatra lépnek az önkormányzatokkal, háziorvosokal, védőnőkkel, iskolákkal, civil szervezetekkel, Zalalövőn és Pacsán pedig betegklub létrehozását tervezik a szív és érrendszeri gondokkal küzdők, valamint a cukorbetegek számára. Az EFI nem csak a testi bajokkal foglalkozik, mentálhigiénés csoport is bekapcsolódik a munkába.

Az EFI szakmai vezetője dr. Bujtorné Kölkedi Ibolya (bal szélen), irodavezetője pedig dr. Ágostonné Kovács Ildikó (jobbról a harmadik). Az állandó stáb munkáját számos szakdolgozó segíti majd
Balaicz Zoltán, dr. Halász Gabriella, dr. Bujtorné Kölkedi Ibolya, dr. Sifter Rózsa, dr. Ágostonné Kovács Ildikó és Vigh László Fotók: Katona Tibor

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott többek között köszönetet mondott Vigh László országgyűlési képviselőnek, „az egészségügy élharcos lobbistájának” a fejlesztés támogatásáért, továbbá a kormány népegészségügyi feladatait, valamint az iroda jelentőségét méltatta. Mondandójához csatlakozott Balaicz Zoltán polgármester, majd Vigh László fejtette ki, mily sokrétű munka vár az EFI-re. Teendő van bőven, tudja a saját tapasztalatából, hiszen jó ideje különböző akciókkal igyekszik felhívni az emberek figyelmét a testmozgás és a véradás fontosságára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában