Magyar Arany Érdemkeresztet kapott a nagykanizsai dr. Márkus Ferenc

A kanizsai Batthyány-gimnázium 88 éves nyugalmazott tanárával, a város díszpolgárával, valamint Zalai Príma-díjasával otthonában beszélgettünk.

- Mit jelentett a tanári pálya?

- Ezt két felvonásra tagolnám – fogalmazott dr. Márkus Ferenc. – Van egy hétköznapja, ez a negyven év, mely napokból, a gyerekekkel eltöltött nagyon sok időből tevődik össze. Ezen kívül természetesen az órákra való felkészülésből, ami ekkora idő alatt azt is jelenti, hogy többször meg kellett újulnom. Persze mindenki másnak is, aki ezt a hivatást választotta.

A másik része, hogy a negyven év alatt a pályám kezdetén taníthattam általános iskolásokat, később gimnazistákat, szakközépiskolásokat, technikus minősítéssel végző fiatalokat és felnőtteket, de dolgozhattam nevelőként is. Sőt szintén kiváló élményt jelentett, hogy a pécsi tanárképző főiskola zalaegerszegi tagozatán két évig oktathattam magyar nyelvet, ami szintén szép kirándulás volt.

- Mit adott a fiataloknak és milyen élményekkel gazdagodott?

- Talán többet én kaptam, s mindig a saját indíttatásomból próbáltam adni a tanítványaimnak. Veszprémben az ottani piarista gimnáziumban kezdtem a középiskolai tanulmányaimat, s egy latin-görög szakos osztályfőnök vezetése mellett fejlődhettem. Rajta kívül az általános iskolás években a fővárosban Kincs Lajos, Magyar László és Előd István tanárok pártfogoltak. Azt a hagyományt, amit ők leraktak, ápoltak bennem, azt éltettem tovább a pályámon.

- Sokszínű tudásából mit sikerült átadni?

- Valláserkölcsi nevelésben részesültünk, elsősorban tehát Istennek köszönhetem, hogy a fent említett helyekre eljuthattam. Szintén az Úr megtartott, az ott kapott lelki, erkölcsi miliőben, amit körülöttem felépítettek, s ezt tovább adhattam. Igazán nyelvésszé a fővárosi piarista gimnáziumban válhattam. Mind a magyar nyelv és irodalom, valamint a latin, a német, a francia nyelvi indíttatást, illetve ezek szeretetét és azt a kultúrát, melyet az idegen nyelvek közvetítettek, továbbíthattam a diákoknak.

- Ha visszatekint a katedrán eltöltött negyven évre, akkor mire a legbüszkébb?

- Leginkább a tanítványaimra, de a kollégáimra is nagy tisztelettel gondolok. Ebben az intervallumban nyolc alkalommal lehettem osztályfőnök, s az évek alatt összenőttünk. A gyerekek, a mai napig megtisztelnek a barátságukkal, az érdeklődésükkel és ezt a nagyrabecsülést iparkodom viszonozni.

- Mi lehet az a plusz, amivel ennyire nagy hatást gyakorolt?

- A megjelenésem, a példaadásom, a beszédmódom, a magyarázó, megjelenítő, szavakkal ábrázolni tudó képességem. Ez a negyven év már akkor kezdődött, amikor benne voltam a sűrűjében. Azonban méginkább utána, amikor bizonyos dolgokat alkalmam volt átgondolni és megírni néhány szócikkben, az iskola tulajdonképpen szakralizálódott bennem.

Egy óriási bibliotékává, csodálatos verses kötetek könyvtárává állt össze. Minden osztály, ahol tanítottam ennek a könyvtárnak egy-egy kötetével jelen van. Ahol osztályfőnök is voltam, azokat a könyveket pedig a lelkemben, szívemben és a tudatomban őrzöm. Minden egyes tanuló a költeményeknek, mondata, kérdése, felkiáltása, tört mondata, de főként metaforája. Ez pedig egy kivételesen szép összetett világ és így maradtak meg az emlékezetemben.

- Mivel őrzi manapság a frissességét?

- A szellemi munka mind a mai napig fontos része az életemnek. Készülök egy új előadásra, ezúttal Kaposváron. A velünk élő hagyományok témakörében Róma európai és magyar örökségéről beszélek. Ilyen felkérések mindig adódnak. A két fiú unokámat magyar tanár létemre megtanítottam focizni, olyannyira jól megy nekik, hogy a mai napig sokat rúgják a bőrt.

Ezen kívül a teniszt is tőlem sajátították el, de korábban előfordult, hogy a Mindenki Sportpályáján két órán keresztül hódoltunk a szenvedélyünknek utána két kört együtt futottunk is. Nagyon hálás vagyok, hogy a testi, valamint a szellemi kondíciómat frissen tartják.