Közgyűlést tartottak

2018.03.21. 13:00

Hajdani és mai tanárok előtt tisztelegnek a keszthelyi Vajda-iskola öregdiákjai

Az egykori diákok segítik a mostani gimnazistákat, és tisztelegnek a hajdan a középiskolában tanító pedagógusok előtt. Erről is szó esett a Vajda János Öregdiákok Egyesülete közgyűlésén.

Lőrincz Lajost (jobbra) köszöntötték az öregdiákok, dr. Gárdos Tamás nyújtott át neki ajándékot Fotó: Keveházy Balázs

A régió egyik legnagyobb szervezeteként, közel 570 egykori gimnazistával működik a Vajda János Öregdiákok Egyesülete. A közelmúltban tartották a közgyűlésüket, amelyen a tavalyi évről szóló beszámolóból kiderült: tagdíjak, adományok, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Tapolca anyagi támogatásának köszönhetően az egyesület megvalósította a 2017-re kitűzött céljait.

- Támogatjuk a diákokat. Tavaly a költségvetésünkből a legnagyobb összeget, 520 ezer forintot erre a célra fordítottuk, a 4,75 tanulmányi átlag felett teljesítő, szociálisan rászoruló tanulókat segítettük. A kiemelkedő tanulmányi vagy versenyeredményt elért diákokat is jutalmaztuk közel 110 ezer forinttal. A június eleji hagyományos öregdiák-találkozón megajándékoztuk a gimnáziumot körülbelül 320 ezer forint értékben öt udvari paddal – ismertette dr. Gárdos Tamás, a szervezet elnöke.

Lőrincz Lajost (jobbra) köszöntötték az öregdiákok, dr. Gárdos Tamás nyújtott át neki ajándékot Fotó: Keveházy Balázs

Pedagógusok is kaptak elismeréseket. A ballagáson a búcsúzó diákok titkos szavazata alapján minden évben átadják a négy év legnépszerűbb tanárának (pénzjutalommal is) járó Dugonics-díjat, melyet most Szabó Edit érdemelt ki. Tavaly alapították a Vajda-napok legaktívabb tanárának járó díjat, melyet Fonyó Lajos nyert el. Az egyesület fedezte a pedagógusok csapatépítő kirándulásának buszköltségét is.

Meghatározták az idei terveiket

Az öregdiákok az idei évre is megfogalmazták terveiket: a tanulók támogatása és a gimnázium tárgyi eszközeinek lehetőség szerinti bővítése most is cél. A hagyományok, eszmei értékek megőrzése és továbbadása is fontos.

- Nyári találkozóinkon hagyományosan megemlékeztek a 70-80 éves öregdiákok hajdani (’50-es, ’60-as években tanító) nagy hírű tanáraikról. Ezeket az előadásokat Kardos József öregdiáktársunk tartotta. Két éve termet neveztünk el dr. Nagy Zsigmondnéról, aki jelen is volt az eseményen. Továbbra is szeretnénk a tanárokat még életükben megbecsülni, ezért elhatároztuk: minden közgyűlésünkre meghívunk egy vagy két nyugdíjas tanárt, és bemutatjuk munkásságukat. Most elsőként Lőrincz Lajos tanár úrra esett a választás, azért is, mert áprilisban lesz 88 éves – mondta dr. Gárdos Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában