Interjú

2018.02.24. 08:00

Nyakasné Túri Klára – Ne kívánj semmit, csak jó éjszakát!

„Szerencsés az, aki tudja, hol keresse, tudja, hova nyúljon, hogy találjon is valamit.”

Arany Horváth Zsuzsa

Elmúlt kilencvenkettő. „Tudom, mondják, hogy nem látszik.” Jó anyagból vagy. „Anyám majdnem megérte a százat. Én nem akarom, már ettől is elegem van.”

Nyakasné Túri Klára betegágyánál ülök. A könyvtáros, a zalai bábosok doyenje, a Keresztury Dezső-féle hagyaték eddigi gondozója haldoklik. Nem kért kezelést, operációt sem, a fájdalmait csillapítják. Nemcsak a medicinák, hanem a hihetetlenül tevékeny, gazdag, eseménydús élet emlékei is. Ha találkoztak valaha önnön helyzetét szigorúan kontroll alatt tartó, önmagát kívülről is jól látó emberrel, tudják, milyen lehet belenézni Klára szemébe.

„Fekszem egész nap, gondolkodom, van időm elmélkedni. Várok Godot-ra, mert a könyvtáros csak kibújik belőlem.”

Nemrég még írt:

„Azt hiszem, beteg vagyok. Daganat lenne? S valamilyen idegszálat nyom, vagy csak hozzáért. Két homályos foltot is talált a röntgenkép a jobb oldalon a tüdőm alsó szelvényén. Akkor ez rák?”

Nyakas Klára Fotó: Pezzetta Umberto

- De erről ne beszéljünk! Inkább arról, hogy én egy régimódi könyvtáros vagyok, akinek kinőttek a szárnyai, nem tudom, miért, de sok mindent meg tudtam csinálni az életben, igaz, nem mindig akkor, amikor éppen szerettem volna – vizet kér.

Nemcsak a betegségről eszébe jutott gondolatait, de a siófoki iskolában, a tabi otthonban, a varrónő anya és négy testvér, a Csáky grófnőből lett apáca, Margit nővér mellett, majd az első, egy tisztiklubban működő könyvtár hűvösében szárba szökkenő, szívós, semmiféle akadályt nem ismerő alkotókedv krónikáját is papírra vetette. Ebből kiderül, az összes komoly elismertséget hozó siker ellenére örök fájdalom maradt az, hogy nem tanulhatott annyit, amennyit szeretett volna.

- Autodidakta voltam világ életemben, bármibe fogtam – márpedig az a bármi sosem volt akármi.

Az élete íve Zalaegerszeg elmúlt negyven évének kulturális emelkedéséhez simul. A Gellénházáról második férjével 1955-ben Egerszegre költöző, kétgyermekes asszony pedagógusgenerációk szövetségese volt a tanításban. A munkakapcsolat először a Kacsa Kázmér bábcsoportban öltött testet. Általános iskolások jutottak el így külföldi fellépésekre.

A Klárának szóló, Keresztury-dedikálásokkal ellátott könyvek a Deák Ferenc megyei könyvtár tulajdonában önálló gyűjteményt képeznek Fotó: Katona Tibor

- Mindig gyerekekkel akartam foglalkozni, és a könyvekkel, a bábozás is azért jött, hogy az olvasmányélményt értelmezzük. De az ember folyton többet akar. Ha egyvalami sikerült, jön az új ötlet.

A könyvtárat jól használó módszertani javaslatai kilenc darabos füzetfüzérben láttak napvilágot. Azt is sokan tudják, hogy ő maga is írt meséket, rövidke történeteket. Amelyeket a zalaegerszegi Eötvös-iskolának ajándékozott. Itt még egyszer segíthetett a tanároknak, amikor Ignác dédunokája oda járt. A mesék remélhetőleg egyszer nyomdafestékhez jutnak, s könyvalakban élnek tovább, ezen a megyei könyvtár munkatársai fáradoznak. (Emlékiratai szintén jó kezekben várakoznak.)

Aztán az új ötlet 1982-ben a Bajazzo felnőtt bábcsoport lett, amely 12 évig létezett. Akkor már nyugalmazott könyvtárvezető volt! És még mi minden következett. A Bajazzo is utazott, versenyeket nyert, majd szétszéledt, tagjai családot alapítottak. A sztoriját 2014-ben kiállítás idézte fel. A maga készítette bábok java e tárlatot már nem láthatta, a megszűnéskor gondosan összecsomagolt kollekció a rég bezárt MMIK pincéjében elázva pusztult el.

- Elhagytak engem a bábok, nem akartak nélkülem élni, ez lehet a karma? – kinéz az ablakban meg-megjelenő madarakra.

A nyolcvanas évek emellett Keresztury Dezső akadémikus író, tudós bűvöletében teltek.

- Dezső bácsival ’78-ban ismerkedtem meg, sok társammal együtt dolgoztunk azon, hogy Zalaegerszegre, a szülőföldre kerüljön a lehető legtöbb a hagyatékából – a Jánka-hegyen felújított hajdani hajlékban könyvek, tárgyak várják a jövendő irodalom-kutatóit. Az életművet pedig Klára gyűjtőmunkája révén a polgármester apa, Keresztury József novelláskötete és a dedikálásokat tartalmazó könyv is kiegészíti.

„Az elmúlástól nem félek, mert nem tudom milyen. Ez nem nagyképűség. Most üldögélek a kunyhóm küszöbén és elmélkedem. Emlékezem szép évekre, de csúnyákra, gonoszokra is. Körülöttem kiürültek már az ismerős helyek, még e házból is eltávoztak a velem egykorúak, vagy fiatalabbak, elmentek a barátok, társak, csak én maradtam itt. A tisztségeimet lemondtam, a becses könyveimet biztonságba helyeztem. Többször végigjárom a lakást éjszakánként, amikor a fájdalom felerősödik, aztán elfáradva, újra lefekszem és alszom az újabb fájdalom jelentkezéséig.”

- Mindent megcsináltál, amit akartál?

- Most is tele vagyok ötlettel, gondolhatod. Írni is szerettem volna még. Arról, hogy a szülőotthonból hospice-ház lett egy álmos dunántúli kisvárosban. Szép is, szomorú is ez a változás, nem?

Hasonló teendő is feszíti, mint amilyen a VHS-kazettára rögzített videointerjú-sorozat, melybe a technikai lehetőség megjelenésekor fogott: a zalai kulturális élet jeleseivel készült sorozat felbecsülhetetlen kordokumentum lesz hamarosan. A technikai újdonságok mindig is vonzották, már akkor fotókat digitalizált, amikor mások a számítógépet se merték bekapcsolni egyedül.

- Még a Facebooknak is aktív dohogója voltam, ha bosszantó híreket olvastam. Öt-hat számítógépet használtam el – látszik, szemüvegén át nagyon messzire néz.

A múltba. Ahol talán szembejön az első,  fiatalon meghalt férj, két fia édesapja. Klára másfél éves gyerekkel, hat hónapos terhesen látta hirtelen meghalni férjét. Négy unoka nőtt fel mellette, mindig szükség volt rá, hiszen 8 dédunokát segített felnevelni. Ükunoka is van. A család fele nem idehaza él.

Az anyagi gondokat a XX. század Magyarországán élő erős családanyákra oly jellemző leleményességgel pótolta ki. Hogy legyen strandolás, legyen Balaton is. Járhatott Párizsban, Krakkóban, Velencében, Angliában, Isztambulban, Erdélyben, Luxemburgban. Tudja, mit jelentett nemzedékeken át Csillebérc vagy Zánka. És azt is, miről szól a cikk elejére illesztett Keresztury-idézet.

Ezek is érdekelhetik