Felújítás

2018.02.20. 16:10

Megújul a rendelő és vendégház is készül Bánokszetgyörgyön

A területi operatív program (TOP) támogatásával újítják fel a településen a fogorvosi rendelőt. A munkálatok ideje alatt is zavartalanul folyik a betegfogadás – ám egy másik helyen, melyet ugyancsak felújítással kell alkalmassá tenni a rendelésre.

Horváth-Balogh Attila

Az ideiglenes fogorvosi rendelőben, majdani vendégházban az önkormányzat közfoglalkoztatottjai szorgoskodnak Fotó: Szakony Attila

Ez utóbbit teljes egészében a dél-zalai település önkormányzata finanszírozza, de az előbbihez is kell saját forrást tennie, ugyanis a pályázat kiírása óta eltelt időszakban jelentős mértékben nőttek az építőanyag-árak.

Az ideiglenes fogorvosi rendelőben, majdani vendégházban az önkormányzat közfoglalkoztatottjai szorgoskodnak Fotó: Szakony Attila

– A TOP-on 26 millió forintot nyertünk, melyből felújítjuk a fogorvosi rendelőt és a hozzá tartozó szolgálati lakást – hallottuk Baumgartner László polgármestertől. – Az ingatlan új tetőt kap, külső-belső munkálatokra is sor kerül és új eszközöket, egy röntgen-berendezést, valamint fogorvosi széket szerzünk be. A terveink szerint a munkálatok körülbelül 3 hónapig tartanak, s hogy a betegellátás addig is zavartalanul folytatódhassék, egy ideiglenes rendelőt alakítunk ki a volt háziorvosi szolgálati lakásban. Amint elkészül a  rendelő és a szolgálati lakás, a doktornő visszaköltözhet, ezt az ingatlant pedig két szobás, vizes blokkal felszerelt vendégházként működtetjük majd, a térségbe látogató kerékpáros turisták nagy örömére.

A polgármester jelezte: erre a beruházásra 10 millió forintot különített el az önkormányzat. A munkálatok során kijavítják a vakolatot, a nagy belmagasságot gipszkartonok beépítésével csökkentik, aztán  kifestenek. Új központi fűtés épül, nyílászáró-cserékre kerül sor és a parkettát is felcsiszolják a 100 négyzetméteres ingatlanban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában