2018.01.09. 10:45
Adományúton az ezeréves határ mentén: Riport Gyimesbükkről
Nagyon megragadott Reményik Sándor versének – címben szereplő – részlete a mostani erdélyi adomány utunk során. Talán azért is, mert most találkoztam először azzal, hogy mit meg nem tesz egy ki falu a templomáért és egy kis közösség a magyarsága megőrzéséért az egykori királyi Magyarország keleti szélén – mondja Mikó-Baráth György, aki az Erdeifaluért Alapítvány vezetőjeként, három társával élelmiszert és egyéb adományokat juttatott el a térségben rászoruló családoknak karácsony előtt néhány nappal.
Egy másik megsegített családnál az anyuka és a gyermekei mögött Sárosi Mária tanárnő, Mikó-Baráth György, Nagy-Galaczi Hajnalka a magyar iskola igazgatónője és Mikó-Baráth Dezső alapítványi támogató
Az alapítvány több mint tíz éve visz rendszeresen adományokat Gyimesbükkre, s öt éve üdültet Erdeifaluban onnét, nehézsorsú gyermekeket. Ezúttal egy alig kétszáz lakosú kisközséget, Atyhát is meglátogatták…
-A magyar média is részletesen foglalkozott az ő szerencsétlenségükkel, még 2016 őszén, villámcsapás miatt leégett Atyha temploma. Az 1799-ben épített templom már1867-ben is a tűz martaléka lett, de 1872-re újra felépítették. Egy vihar 1927-ben ledöntötte a templom tornyát, amit ’29-re újra felhúztak. A mostani tűz után is csak a falak maradtak. Az alig kétszáz lelkes kis falu lakói zömében idős ember, nincsenek bővében az anyagiaknak.
Példátlan összefogás eredményeként már áll a templom újra, s ahogy elnéztük a munkálatok állást, az idei nyárra el is készülnek vele. Ezért éreztük úgy, még ezer kilométernyi távolságból is, hogy Atyhán is segítenünk kell. Tíz, igencsak rászoruló embert támogattunk, olyanokat, akiknek nyugdíjuk sincs, vagy csak igen csekély a járadékuk. Hadd idézzem Adorján Imre atya szavait: „Isten és a jó szándékú emberek összefogásával építjük fel újra a templomunkat!”
Az adomány utakon kapott hála és szeretet ad nekem is erőt ahhoz, hogy tovább folytassam, folytassuk a karitatív munkánkat, ami egyre nehezebb. Gyimesbükkön már több mint tízszer jártunk, azt hinné az ember, hogy az ott élők problémáját unásig ismeri, de ez közel sincs így, most is további nehézségekkel szembesültünk.
Az ezer éves határ legkeletibb településeként jegyzett Gyimesbükk mintegy tizenöt kilométer hosszú település, ötezernyi lakossal,akiknek mára csak a fele magyar. A hetvenes évek végétől érvényes közigazgatási átalakításkor Bákó megyéhez csatolták a falut, ami azt jelenti, hogy a közeli Csíkszerdahely helyett, a hetven kilométere lévő Bákóra kell utazni a hivatalos ügyek intézésekor. A falura csak a csíksomlyói búcsúkor vetül némi reflektorfény, egyébként, mint ismerőseim mondják, évközben errefelé is több már a román turista mint a magyar.
A faluban hat román iskola van, és két magyar. Az egyik a falu Büki részének szélén, ahova alsós tagozatosok járnak, a másik a gyimesi részben, ahol nyolc osztályos az iskola. Az ötezer lelkes faluból csak százkilencven gyermek jár magyar iskolába, illetve hatvanan, az ugyancsak itteni óvoda kis neveltjei.
-A vegyes családok már román iskolát választanak a gyermekeiknek, de ezt teszik sokan a magyarok közül is azt remélve, román iskolával könnyebb lesz az érvényesülés. Minden évben ott lebeg az osztályok összevonásának veszélye, ami tudjuk mit jelentene. Ha elvész az iskola,vele együtt hal meg a magyar nyelvoktatás is.
Amúgy, a Dani Gergely nevét viselő magyar iskola jól felszerelt intézmény. Dani Gergely plébános a legkeményebb kommunista időkben, 1974 és ’76 között épített templomot Gyimesbükkön, s szó szerint az utolsó leheletéig szolgált, 1983 januárjában szentmise közben a templomban halt meg. Nos, az iskolának van tornaterme, számítógép terme, sok lelkiismeretes, erőn felül teljesítő pedagógussal, lelkipásztorral. Erdélynek ezen a részén azonban az iskolákban nincs közétkeztetés és napközi, a gyerekek délután négy óráig azt esznek, amit magukkal hoznak reggel hazulról.
Az iskola 2017-ben pályázaton nyert tíz millió forintot az anyaországtól, ami arra elég, hogy napközi otthont és ebédlőt építsenek,viszont konyha üzemeltetésére nincs lehetőség. Az ebédet a helyi étteremből oldanák meg. Az iskola igazgatónője nagy reményeket fűz a napközi beindításához, a beiratkozások számának növelését várják ettől. Félő azonban, hogy a szegényebb gyermekek családjai, az étkezés költségét nem tudják előteremteni – mondja Mikó György, s elárulja, hogy ebben is kíván segíteni az Erdeifaluért Alapítvány.
-Most több min kétszázezer forint értékű tartós élelmiszercsomagot vittünk, ezen kívül jelentős mennyiségű ruhát, cipőt, játékokat és sportszereket, mindezeket a novemberi jótékonysági estünk eredményeként sikerült összehozni. A kinti étkezés megsegítése tizenöt húsz gyermek esetén egy-egy tanévben mintegy ötvenezer forintba kerülne gyermekenként.
Bízom a zalai segíteni tudó emberekben, sok olyan ismerősöm van, akiknek fontos, hogy a magyarság fennmaradjon a tőlünk ezer kilométerre lévő legkeletibb ősi magyar faluban. Remélem sikerült érzékeltetnem az ottani honfitársaink helyzetét, s akkor, amikor itthon sok feleslegesnek tűnő dolgokra költünk ennél sokkal többet, rájuk is gondolnunk kell.
Nem igaz az, hogy már ott is jól élnek az emberek. Tény, többre jut nekik is mint tíz évvel ezelőtt, de aki elmegy hozzájuk, látja a nélkülözésüket is, s azt, hogy kiszolgáltatottak, s aki segít rajtuk érzi a szívében a szeretetüket, az őszinte hálájukat – foglalja össze mostani útjuk tapasztalatait az alapítvány vezetője.
Mikó György adományútja
