Bor

2017.11.05. 19:34

Újborok mustrája a Cserfő-hegyen

A Cserfő-hegyen termelő gazdáknak negyedik alkalommal szerveztek újbormustrát szombaton az Antal pincében.

Benedek Bálint

Nagy Lajos (balról) cserfői pincéjében, Szépfalusi János valamint Németh József, Nink Károly és Horváth Ferenc borbírák a finom, jó minőségű új nedűkkel koccinthattak

Fotó: Szakony Attila

A házigazda pincében ottjártunkkor egymás után sorakoztak a pulton az új nedűk. Míg a poharakban az előző évjáratokat ízlelték a termelők, de akadt olyan üveg is, amiből a szintén helyi pálinkát lehetett kóstolni.

- Nagyon jó társaság rázódott össze az évek alatt a környéken – vélekedett Nagy Lajos az Antal pince tulajdonosa. – Mindig szívesen találkozunk a szomszédokkal, a bormustra alkalmából pedig még emelkedettebb a hangulat, hiszen a verseny, a bírálat egyfajta visszaigazolást ad az eddig elvégzett munkáról.

A viadalra 21 eltérő mintával neveztek a gazdák, az újbor esetében még lehet javítani a minőségen, hogy valóban kiváló nedűt készüljön.

- Azt már az év közben lehetett érezni, hogy az idei kivételesen nagy forróság hatással lesz a termésre – folytatta Nagy Lajos. – Ha azonban a gazdák odafigyeltek és kellő alapossággal dolgoztak, akkor ez a tényező sem okozhatott gondot számukra.

Az egyik tulajdonos, a főleg pálinka készítésben jeleskedő Gazdag Attila izgatott volt, hisz’ egy vegyes fehérborral indult, amit kétszer nevezett be. Nem azért, hogy tesztelje a bírákat, hanem kíváncsiságból, hiszen ilyenkor a hordó tetején és alján is más ízeket produkálhat az elkészített nedű.

Az új borokat bíráló Nink Károly harminc éven keresztül dolgozott borászatban és most nyugdíjasként is egy zalai szőlészetben számítanak a tudására. Úgy érzi évtizedekkel ezelőtt az emberek nagyobb figyelmet fordítottak a nedűkre. Ahogy elkezdődtek a munkák a szőlőkben, ők kiköltöztek a hegyre és állandóan figyelték, óvták a termést, ideális időben permeteztek és kis túlzással együtt lélegeztek a gyümölccsel, a borral, a közösséggel.

- Mára annyira felgyorsult a világ, hogy a gazdák jórésze csak kirohan a hegyre, s szinte élvezet nélkül, elvégzi a kötelességeit – tette hozzá. – A szüret akkor van, amikor épp ráér a család. Pedig a jó bor ismeréve a törődés. Cserfő ideális a szőlőtermesztésre, hiszen jó a fekvése, kiválónak mondható a talajréteg, s ideális esetben érdemes lenne az őseink példáját követni.


Nagy Lajos (balról) cserfői pincéjében, Szépfalusi János valamint Németh József, Nink Károly és Horváth Ferenc borbírák a finom, jó minőségű új nedűkkel koccinthattak
Fotós: Szakony Attila

A 2017-es új borról szólva Nink Károly elmondta: ezek a nedűk még alakíthatók, tanácsokkal szolgálnak miként lehet a legjobbat kihozni a különféle fajtákból.

- Jó évjárat, a szőlő mellett a bor még nagyobb odafigyelést igényelt, hiszen nem lehet a rutin szerint eljárni, minden év más kihívásokat tartogat – folytatta. – A cukorfok helyett az idei év a savak kiegyensúlyozottságáról szól, az eddigi minták jónak bizonyultak. A borokat egyébként tisztaság, szín, illat, zamat és összbenyomás alapján bíráltuk, ám a verseny eredménye november 11-én (szombat) a Márton napi pincejárás után derül ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában