Felújítás

2017.11.02. 11:00

Térkövezett sétányok Nova temetőjében

Az elmúlt egy esztendő során elhunyt helyi lakosokért mondtak közös imát tegnap délután négy órakor a göcseji község temetőjében.

Gyuricza Ferenc

A temetői fejlesztéseket Kiss György atya, a novai plébánia kormányzója (jobbról) szentelte fel. Mellette Lendvai Jenőné polgármester és Gubinecz Ákos népdalénekes Fotó: Gyuricza Ferenc

A kegyeleti gesztust megelőzően Kiss György atya, a plébánia kormányzója felszentelte a temető új fejlesztéseit. Az elmúlt hetekben közel egy kilométer hosszan térburkolatú sétányokat építettek ki, emellett a sírkert kivilágítása céljából fémkandelábereket is telepítettek a temető egyes pontjaira. A fejlesztések költségét részben saját erőből, s mellette abból a támogatási alapból fedezték, amit az adósságkonszolidációra nem szoruló települések számára különített el a központi költségvetés.

A temetői fejlesztéseket Kiss György atya, a novai plébánia kormányzója (jobbról) szentelte fel. Mellette Lendvai Jenőné polgármester és Gubinecz Ákos népdalénekes Fotó: Gyuricza Ferenc

Az esemény kapcsán a falu polgármestere, Lendvai Jenőné elmondta: már régóta szerettek volna a község dimbes-dombos temetőjében a korábbinál jóval könnyebben járható sétányokat kialakítani, ezzel párhuzamosan pedig a világítási problémákat is megoldani. A fejlesztésekkel párhuzamosan sikerült továbbá a temető felső nagykeresztjét is felújíttatni, így a felszentelési ceremóniára annak a tövében kerülhetett sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában