Szilvágy

2017.10.08. 11:00

Munkaruhát és védőfelszerelés kaptak a szilvágyi önkéntesek

Tíz készlet védőfelszerelést adott át tegnap a 2014-ben alakult települési önkéntes mentőcsoport részére Karóczkai János ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság zalaegerszegi kirendeltségének vezetője.

Gyuricza Ferenc

A szilvágyi önkéntes csoport tagjai Karóczkai Jánossal (első sorban balról) és a mellette álló Péntek Katalinnal Fotó: Gyuricza Ferenc

Az esemény kapcsán Karóczkai János elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázaton közel 1,2 millió forintot nyert a Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség, amelyből mintegy 900 ezer forintot fordítottak munkaruhára és védőfelszerelésre. A fenti összeg 44 készlet ruha vásárlására biztosított lehetőséget, amit három település – Szilvágy, Gellénháza és Kehidakustány – önkéntesei kapnak.

A szilvágyi önkéntes csoport tagjai Karóczkai Jánossal (első sorban balról) és a mellette álló Péntek Katalinnal Fotó: Gyuricza Ferenc

A göcseji településre 10 készlet felszerelés jutott, benne négy úgynevezett melles ruha is, amit az árvizek esetén tudnak hasznosítani. Karóczkai János azt is elmondta, a Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség vezetőségének döntése értelmében azok a települések részesültek támogatásban, ahol az önkéntes mentőcsoportok már éles helyzetben is bizonyítottak.

Péntek Katalin, a település polgármestere mindezt annyival egészítette ki, hogy a csoport felszerelése 278 ezer forintba került, ehhez az önkormányzat 55 ezer forintos önrészt biztosított.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában