Kalandra fel!

2017.10.26. 16:23

A Kőszegi-hegységben túrázott a Menő Manók csoport

Felavatta új túrafelszerelését a természetjárásra szakosodott Menő Manók csoport. A zalalövői civil szervezet az elmúlt hét végén Kőszeg környékén járt.

Gyuricza Ferenc

Minderről Takácsné Nagy Ágnes csoportvezető tájékoztatta lapunkat. Mint mondotta: a közelmúltban két pályázatnak köszönhetően 300 ezer forint értékben szerezhettek be hátizsákokat és túrabotokat.

Fotó: A kőszegi kirándulás résztvevői Fotó: Menő Manók csoport

– Az új eszközöket a múlt hét végén, a Kőszegi-hegység festői vidékére szervezett túránk során avattuk fel – emelte ki a csoportvezető. – Ezen a kiránduláson 29 fővel vettünk részt, s 12 kilométert tettünk meg. Velem indultunk, a Hörmann forrás és az Írottkő érintésével a Szent Vid kápolnáig mentünk. Kellemes idpben, gyönyörű őszi színpompában jártunk. A csoportunkhoz tartozó szemfüles gyerekek útközben még két geoládát is felderítettek.

Takácsné Nagy Ágnes hozzátette: ez már a második kirándulásuk volt az ősz folyamán, előtte Bakonybélben jártak, ott egy két napos túrán. A következő programjukat Zalalövő térségébe szervezik, novemberben a helybéliek által Kurta majornak nevezett rész természeti, illetve épített értékeit kívánják felfedezni, s bemutatni az esetleges érdeklődőknek.

Ezek is érdekelhetik