Fesztivál hangulatban

2017.10.03. 12:00

Őszi vigasságok várták a látogatókat Tornyiszentmiklóson és Iklódbördőcén

Mindkét településen szüreti felvonulást és mulatságot rendeztek a hétvégén.

Korosa Titanilla

Mintegy százan vonultak fel Tornyiszentmiklóson a hagyományos szüreti rendezvényen. A szekerek és a kocsik a falu bírójának járműve mögé sorakozva járták végig a település utcáit.

A menetben feltűntek a kovácsok, a szőlőpréselők, majd mások mellett a férfi és a női kórus tagjai is. A Tornyiszentmiklós Településért Egyesület a felvonulást követően zenés mulatságot is szervezett a résztvevőknek és az érdeklődőknek a művelődési házban.

Iklódbördőcén szüreti vigasságra várták szombaton a falubelieket. A közösségi háznál található kemencénél gyűltek össze az érdeklődők, ahol a Vöröskereszt helyi szervezetének tagjai perecet és más finomságokat készítettek. A program játékos vetélkedővel indult, melyre a falu fiataljai is csapattal érkeztek. Egyebek mellett versmondás, éneklés és ügyességi feladatok vártak a résztvevőkre.

A szervezők célja, hogy megszólítsák a fiatalokat és bevonják őket a település közösségi életébe, amihez jó alkalmat nyújtanak az ilyen rendezvények.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában