Családsegítés

2017.10.19. 09:00

Bűnmegelőzési akadályverseny Nagykanizsán

Több mint ezer középiskolás fiatalt mozgat meg az elkövetkezendő napokban szellemileg és testileg a kanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ, számos szervezettel, társintézménnyel karöltve.

Szabó Zsófia

Fotó: Szakony Attila

Az Útkeresők-Útvesztők, egy hét a gyermekeink biztonságáért elnevezésű bűnmegelőzési akadályversenyt már 18 éve szervezik meg.

Dr. Kaszás Gizella igazgató elmondta: intézményük mellett a rendőrség, a Vöröskereszt, az alapellátási intézmény, a roma nemzetiségi önkormányzat, a gyámügy és pártfogók várják előadásokkal és játékos feladatokkal a 9-10. évfolyamos gyerekeket a programnak helyt adó Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legjobban teljesítő osztályok értékes pénzjutalomban részesülnek.

Fotós: Szakony Attila

– Ismeretanyagot kapnak játékos formában a gyerekek – hangsúlyozta dr. Kaszás Gizella. Hozzátette: a bűnmegelőzéstől kedve a családon át számos témát ölelnek fel a prevenciós előadások, melyeket a verseny kilenc állomásánál hallhatnak. Ezekhez kapcsolódóan különböző feladatokat kell megoldaniuk, amikért pontokat kapnak. Eredményt a program pénteki zárórendezvényén hirdetnek.

A vetélkedő városi fordulóján a kanizsai középiskolások bizonyíthatják rátermettségüket. Izgalmakból eddig sem volt hiány, ahogy feltűnő külsejű csapatokból sem. A BLG tizedikes diákjai egyenpólókban érkeztek.

– Sok újat tanultunk ma is – mesélte Pánczél Antónia, az iskola egyik tanulója, aki osztálytársaival együtt a BLG Reménységeinek csapatát erősítette. – Már tudjuk, hogyan kell szakszerűen újraéleszteni valakit egy baleset helyszínén – részletezte. – A nőket érintő betegségekről is hallottunk sok mindent, ami bennünket is érinthet. Az energiaitalok káros hatásaira szintén felhívták a figyelmünket. Reméljük, sikerül ügyesen teljesítenünk a feladatokat és dobogós helyezést érünk el végül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában