2024.06.11. 09:19
Kétkezes kapaszkodónak jelölték a játékkonzolt
Több mint ezer hamis játékkonzollal pakolták plafonig azt a kamiont, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei állítottak meg.
A hamis játékkonzolokból 1500 került elő
Fotó: NAV
Az adóhatóság közlése szerint a pénzügyőrök Gyulánál állították meg az Olaszországba tartó kamiont. A bemutatott iratok szerint a jármű különféle vegyes áruval indult útnak Bulgáriából. Az egyenruhásoknak gyanús lett az egyik iraton az áru megnevezése, amit „kétkezes kapaszkodóként” aposztrofáltak, ezért a rakomány átvizsgálása mellett döntöttek. A platóról Sony PlayStationre hasonlító játékkonzolok kerültek elő, amelyek külső jegyei arról árulkodtak, hogy a termékek nem eredetiek. Ezt a védjegyek jogosulti képviselői is megerősítették. A pénzügyőrök összesen 1.500 darab jogsértő árut vontak ki a forgalomból, amelyek több mint húszmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak, ezért iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást.