2024.03.03. 11:00
Tűzesetek a konyhában - odafigyeléssel megelőzhető
Nem múlik el év Zalában úgy, hogy a tűzoltókat ne riasztanák olyan esethez, amikor egy sütőben, vagy tűzhelyen felejtett étel miatt - szerencsés esetben - kisebb tűz keletkezik egy konyhában. Hazánkban idén már történt tragédia emiatt, éppen ezért odafigyeléssel előzzük meg a bajt, figyelmeztet a katasztrófavédelem.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock
Fotó: Pravosudov Yaroslav
A jellemzően társasházi lakásokban előforduló hasonló esetek nagy részben többemeletes lakóépületekben keletkeznek, ahol a füst, tűz a lépcsőházat elárasztja és a többi lakóban nagy riadalmat kelthet. A tűzoltók ezekben az esetekben a zárt lakásba is behatolnak, annak érdekében, hogy minél előbb meg tudják fékezni a lángokat és azok ne okozzanak kárt a szomszédos lakásokban. Egyre gyakoribbak emellett a kisebb, nyári konyha jellegű épületekben történő tűzesetek, amelyek legtöbb esetben csak a tűzoltóknak köszönhetően nem torkolltak tragédiába, vagy jelentősebb tűzesetbe. Hamarosan közeleg a húsfüstölés ideje is, itt is kis odafigyeléssel elkerülhetők, például azzal, hogy soha nem hagyjuk magára a füstölőt, amíg izzik, parázslik!
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy mindig győződjenek meg arról, hogy a készítendő étel a lakás elhagyását követően nincs kitéve hőhatásnak, és ellenőrizzék, hogy nem ég-e a gázláng, vagy a villanytűzhely kikapcsolt állapotban van. Ezzel komoly káresetektől, személyi sérülésektől óvhatjuk meg magunkat és embertársainkat is!
Tartsuk észben, hogy a tűzhelyen és a sütőben lévő ételt soha ne hagyják őrizetlenül! Ellenkező esetben akár nagyobb kiterjedésű tűz is lehet belőle, és fontos tanács, hogy a felhevült, pattogzó olajat soha ne vízzel próbálják meg eloltani. Érdemes inkább fedőt tenni a készülő ételre, és kikapcsolni a berendezést. Nem árt odafigyelni a régi típusú gáztűzhelyekre sem!
Emellett célszerű és erősen ajánlott egy füstérzékelő készülék beszerzése! Ez ugyanis idejekorán felhívja a lakásban, házban élők figyelmét a bajra, abban az állapotában is, amikor még maga a tulajdonos is tud tenni a nagyobb probléma megelőzéséért.
Ha azonban komolyabb bajt észlelünk, akkor azonnal tárcsázni kell a 112-es segélyhívót és kérjék a tűzoltók segítségét.
(Forrás: katasztrófavedelem.hu)