2023.11.02. 08:09
Orrcsonttörést okozott az ittas férfi
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Oleg Golovnev
Szórakozóhelyi konfliktusból kerekedett büntetőeljárás, amelyben nemrég született vádirat, erről dr. Németh Eszter, a megyei főügyészség sajtószóvivő-helyettese adott tájékoztatást. E szerint az ügyben elsőrendű vádlott 23 éves zalaegerszegi férfi 2023. április 23-án hajnali négy óra körül egy zalaegerszegi szórakozóhely zenés rendezvényén vett részt, ekkor már ittas állapotban. Történt, hogy a mosdók előtti területen összeszólalkozott egy férfivel, akit először az öngyújtóval dobott meg, majd közel lépett hozzá, és a mellkasával tolta maga előtt ellenfelét, aki ezért távolabb lökte magától támadóját. Erre az ittas fiatal férfi átkarolta a megtámadott nyakát, és a földre rántotta őt, amitől a szerencsétlenül járt férfi olyan erővel ütötte a padlóba az arcát, hogy az orrcsontja eltörött. Ekkor a bántalmazásban bekapcsolódott a támadó 21 éves pölöskei férfi ismerőse – emiatt másodrendű vádlott –, aki szintén megütötte a földön fekvő áldozatukat, majd a támadók távoztak a szórakozóhelyről
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a zalaegerszegi férfival szemben súlyos testi sértés, míg társa ellen garázdaság bűntette miatt emelt vádat.