Garázdaságért, rongálásért felel a feldühödött sofőr

2023.11.14. 07:51

Megrugdalta haragosa autóját

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Salivanchuk Semen

Garázdaságért és rongálásért felel az a 40 év körüli férfi, aki a haragosának kocsiját rongálta meg. A fényes nappal az utcán történt konfliktus miatt büntetőeljárás indult, ebben nemrég született vádirat, amiről dr. Jánky Judit, a megyei főügyészség sajtószóvivője adott ki tájékoztatást. E szerint a tette miatt vádlott férfi 2023. május 12-én reggel 8 óra körül Zalaegerszegen, a Zárda utcában közlekedett a Göcseji út irányába Ford Transit típusú tehergépkocsival, amikor észrevette, hogy a vele haragos viszonyban lévő szomszédja mögötte halad tehergépkocsival. A kereszteződéshez érve a vádlott megállt szomszédja előtt, majd kissé visszatolatott, és kiszállt az autójából. Odament a szomszédjához, a gépkocsija vezetőoldali első ajtajához, majd hangos szidalmazás közepette számon kérte rajta, hogy miért követi őt, és a szóváltást követően két alkalommal megrúgta a gépkocsi bal oldalát. Ez után elindult vissza a saját autójához, de meggondolta magát, újra visszament a haragosához, és a gépkocsijának a bal első szélvédőjét leköpte. 

A rúgások következtében a megtámadott járművének a bal oldala behorpadt, abban 93 ezer forint forintot meghaladó rongálási kár keletkezett, amely a büntetőeljárás során nem térült meg. Mivel a magáról megfeledkezett férfi  erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ugyanakkor kárt is okozott, vele szemben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt emelt vádat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában