Vádemelés

2023.11.30. 09:43

Közlekedési konfliktusból erőszak

Utcai bántalmazásba torkollott a nézeteltérés két sofőr között, a történtek miatt büntetőeljárás indult.

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Audio und werbung

Az ügyben nemrég született vádirat, erről dr. Jánky Judit a főügyészség sajtószóvivője  adott ki tájékoztatást. Eszerint a tette miatt vádlottá lett 48 éves zalaegerszegi férfi 2023. június 30. napján 17 óra tájt Volkswagen Golf típusú személyautóval közlekedett Zalaegerszeg csácsi városrésze irányába, amikor az arborétum környékén közlekedési konfliktusba keveredett egy másik autóssal. Utóbbi a Balatoni úton, a csácsi körforgalom előtt a Zalaegerszeg települést jelző táblánál megállt, kiszállt a gépjárművéből és elindult a mögötte álló Volkswagen Golf felé, hogy tisztázza a nézeteltérés okát. A volkswagenes erre kiugrott az autójából, többször ököllel a másik férfi felé ütött, megragadta a ruháját és így a földre rántotta ellenfelét. A bántalmazott sofőr ezután felállt, mire ellenfele ismét támadólag indult meg felé, de a társaságában lévő barátnője próbálta csitítani. Ezt követően a magáról megfeledkezett autós behajolt a másik gépkocsiba, kivette az indítókulcsát, elhajította, majd visszaült az autójába és elrobogott .

A férfi tettével  olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy a közelben tartózkodókban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A megtámadott autós bántalmazás következtében a bal könyökének 8 napon belül gyógyuló hámsérülését szenvedte el.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a Volkswagen vezetőjével szemben garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában