Sógora bevonásával működtette a láncolatot

2023.08.04. 08:26

Számlagyárat működtettek

Közel 732 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Brian A Jackson

Családi vállalkozásként működtetett számlagyárak vezetői állhatnak hamarosan bíróság elé 700 millió forintos költségvetési csalás miatt. A nemrég vádemelésig jutott büntetőeljárásról dr. Jánky Judit, a megyei főügyészség sajtószóvivője adott tájékoztatást. E szerint a bűncselekmény miatt megvádolt nyolc személy  2018-tól 2020 októberéig az Európai Unió tagállamaiból beszerzett számítástechnikai eszközök értékesítésével kapcsolatban létrehozott fiktív számlázási lánc működtetésével próbálta adófizetési kötelezettségét elkerülni. A főügyészség vádirata szerint az elsőrendű vádlott sógora bevonásával hozott létre és működtetett az unióból származó, nagy értékű és mennyiségű számítástechnikai eszközökkel kapcsolatban olyan számlázási láncolatot, amelyben a résztvevő gazdasági társaságok között a termékek ténylegesen nem cseréltek gazdát. A rendszer létrehozásának célja kizárólag a valótlan számlák kiállításával az általános forgalmi adó jogosulatlan levonása és ezzel az adófizetési kötelesség elkerülése, minimalizálása volt.

A számlázási láncolatban közreműködő hat gazdasági társaság ügyvezetője csak névleges szerepet töltött be a vállalkozás irányításában, működésük kimerült az elsőrendű vádlott cégétől papíron megvásárolt termékek áfás számláinak kiállításában, de az említett időszakban általános forgalmi adóról nem is tettek bevallást. Szerepük kizárólag az volt, hogy az Európai Gazdasági Közösség területéről nettó áron beszerzett árut Magyarországon bruttó áron értékesítsék tovább a szintén a bűnszervezetet irányító vádlott érdekkörébe tartozó négy vállalkozásnak. Az áruk továbbértékesítése azonban valójában meg sem történt, a „haszonhúzó” társaságok az általuk értékesített termékek utáni adóbevallási és befizetési kötelezettségüknek csak részben tettek eleget.

Az adókijátszásra létrehozott szervezet tevékenységében az elsőrendű vádlott mellett könyvelő és több cégvezető felelőssége is megállapítható volt, tevékenységükkel a központi költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben összesen közel 732 millió forint vagyoni hátrányt okoztak, amely a nyomozás során nem térült meg.

A vádlottak ellen a Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt emelt vádat és börtönben letöltendő szabadságvesztés, valamint pénzbüntetés kiszabására, illetve gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségüktől való eltiltásra tett indítványt. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában