Előre kérték a pénzt, aztán elérhetetenné váltak

2023.06.22. 10:58

Átverték vevőiket az internetes csalók

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Tárgyalás mellőzésével döntött a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a párnak az ügyében, akik Facebookon adtak fel valótlan tartalmú hirdetéseket. Az egerszegi törvényszék közlése szerint az élettársak mindennapi megélhetésük biztosítására kínáltak eladásra különböző termékeket. A vételárat vagy az előleget előre utalással kérték, azonban a pénz beérkezése után nem küldték el a portékákat. Miután a vásárlók érdeklődni kezdtek a csomagok holléte felől, elérhetetlenné váltak számukra. A párnak 2020. január 22. és 2020. április 6. között kilenc vevő dőlt be. Nekik jellemzően játékkonzolt, ruhákat és gyermekbútort kínáltak a csalók. A férfi hat, míg a nő három személyt tévesztett meg, minden esetben  férfi számlájára utaltatva a pénzt. Összesen 314 ezer forinthoz jutottak a csalók. Másik ügyből kifolyólag a Komlói Járásbíróság a férfit 2021-ben 2 év próbára bocsátotta, s ez még nem járt le. A bíróság a próbára bocsátást hatályon kívül helyezte, így a férfinek a korábban elkövetett vétsége és a mostani csalás miatt is felelnie kellett. Őt  a bíróság bűnösnek találta 3 rendbeli csalás bűntettében, ebből  egy esetben bűnsegédként vett részt, valamint 4 rendbeli csalás vétségében, 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás vétségében és a 2021-es ítélet szerint tartási kötelezettség elmulasztásának  vétségében. A nőt csalás bűntettében és 2 rendbeli csalás vétségében mondták ki bűnösnek. 

A férfit a bíróság halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Az élettársát halmazati büntetésül 10
hónap börtönbüntetéssel sújtották, ennek végrehajtását 2 év próbaidőre függesztve.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában