Bűnügy

2022.08.23. 11:03

Kábítószert termelt a nagykanizsai férfi, vádat emeltek ellene

Alacsony hatóanyag-tartalmú kender termesztésével álcázta, hogy hasis-kendert nevel, de lebukott.

Arany Gábor

Fotó: Shutterstock

A megyei főügyészségi sajtószóvivő, dr. Pirger Csaba által ismertetetett történet szerint a korábban Ausztriában élt és egészségügyi problémákkal, többek között Morbus Crohn-betegséggel küzdő, 1979-ben született nagykanizsai férfi 2020 végén alacsony hatóanyag-tartalmú CBD kender gyógyászati célú termesztésével összefüggésben kért jogi tanácsokat nagykanizsai ügyvédektől. Egy ilyen alkalommal egyikük kinyomtatta és átadta a vonatkozó jogszabályokat a férfinak, aki jelezte, hogy a tervezett tevékenységre céget alapít, erre azonban nem került sor. Ezt követően 2021 elején egy nyíregyházi férfival megbízási szerződést kötött márciustól augusztusig hatósági zárjeggyel ellátott KC-DORA, Kompolti és Tiborszállási típusú sativa-kender vetőmagból sensimilla virág termesztésére.  A nyíregyházi férfi ehhez a saját készletéből alacsony hatóanyag-tartalmú kendermagokat is átadott.

A kanizsai férfi ez után Kismező utcai ingatlanán a korábban Ausztriában általa vásárolt felszereléssel és konténerben a cannabis sativa növények nevelésére alkalmas feltételeket épített ki, és ismeretlen eredetű, kábítószer előállításához szükséges hatóanyag-tartalmú növényeket nevelt fel. A férfi a bejáratnál kihelyezett táblán  sativa ipari kender termelési helyeként jelölte meg a területet, ahol a rendőrség 2021. április 14-én kutatást tartott, és a növényeket lefoglalta.  A férfi a tevékenységét a szabadföldön megtermelhető,  alacsony hatóanyag-tartalmú kender gyógyászati célú termesztéseként kívánta feltüntetni, de ehhez vállalkozással nem rendelkezett, a termeléshez szükséges nyilvántartásba vételt nem kezdeményezte, hatósági bizonyítványa sem volt, a termesztéshez általa használni mondott fémzárolt magok eredetét számlával, bizonylattal igazolni nem tudta.  

Az igazságügyi toxikológus szakértő a vádlott vizeletéből kimutatta a kábítószer fogyasztását. A lefoglalt 54 tő növényegyedet a mezőgazdasági szakértő cannabis sativaként azonosította, ezek kábítószer-hatóanyaga a csekély mennyiség felső határának közel hétszerese volt.

A férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában