2021.12.18. 07:00
Részegen randalírozott a szentgyörgyvölgyi férfi a focimeccsen, vádat emeltek ellene
Részeg férfi randalírozott a focipályán, a meccs után pedig minden alkalmat megragadott a kötözködésre, végül ismerősei fogták el, a történtek miatt büntetőeljárás indult.
A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba által közöltek szerint a 33 éves szentgyörgyvölgyi férfi ez év július 31-én ittasan ment el megnézni a futballmeccset. Már ekkor felhívta magára figyelmet, szidalmazta volt csapattársait, a pályára alsónadrágban futott be. A mérkőzés után, este nyolc óra körül a helyi csapat tagjait követte az öltözőbe, de onnan ittassága miatt kivezették a csapattagok, akik közül az egyik megjegyzést tett rá, ami felbőszítette, és indulatában betörte az öltöző ablakát. Ezt követen Szécsiszigeten aztán Lentiben folytatta a poharazgatást. Már éjjel tizenegy felé járt az idő, amikor az egyik kávézóban meglátta volt barátnőjét és egy ismerősét. Utóbbihoz odament az ittas szentgyörgyvölgyi férfi és üdvözlés után pofon ütötte, majd a volt barátnőjét szólította meg, de feleletet nem kapott, hát megrúgta a nőt és megtépte a haját. Ez után visszament a korábban megütött férfihoz, újra megtámadta, szidalmazta, többször megütötte, egyszer megrúgta, végül biliárdgolyókkal megdobálta. Az inzultusnak az vetett véget, hogy a részeg férfit a barátai kivezették a szórakozóhelyről – a megtámadottak nem szenvedtek sérülést.
A férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen, ezért a Lenti Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat ellene.