Jól halad a mini bölcsőde építése

2023.09.07. 16:00

Újabb oktatási-nevelési intézménnyel gazdagodik Andráshida

Kétcsoportos, 16 férőhelyes mini bölcsőde épül Andráshidán. A beruházás uniós támogatással, mintegy 240 millió forintos ráfordítással valósul meg. A részletekről a helyszínen projektnyitó rendezvényen számoltak be.

Szakál Eszter

A képen (b-j) Domján István, dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja, Balaicz Zoltán, Vitályos Eszter, Vigh László és dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke

Fotó: Szakál Eszter

Rég várt fejlesztésnek nevezte a létesítmény kialakítását Domján István, a településrész önkormányzati képviselője. Mint mondta, ennek köszönhetően egy olyan kulturális, oktatási- nevelési centrum jön létre, ahol azok a fiatal szülők, akik itt élnek, biztonságban tudhatják gyermekeiket. Balaicz Zoltán polgármester szerint a városban a kormány támogatásával és széleskörű összefogással számos beruházás valósult meg. Kiemelte, a településrészen óvoda épült, utakat, járdákat korszerűsítettek, voltak sportfejlesztések, s tervezik az iskola felújítását is. 

Jól halad az építkezés az Iskola utcában
Fotó: Szakál Eszter

Vigh László országgyűlési képviselő úgy vélte, hazánkban és a világban napjainkban komoly küzdelem zajlik azért, hogy mindaz, ami érték, megmaradjon. A honatya felhívta a figyelmet, sok mindent lehet építeni, ám aki bölcsődét létesít, hosszútávra tervez, ahogy azt Zalaegerszegen és Andráshidán teszik. Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese kiemelte, sokszor lehet tapasztalni, hogy látszólag kisléptékű cselekedeteknek sorsfordító hatása van. Ilyen ez a beruházás is, ahol férőhelyeket, s munkahelyeket is létrehoznak. A miniszterhelyettes hangsúlyozta, a kormány számára fontos célkitűzés a bölcsődei hálózat bővítése. Ezzel jól haladnak, mert 2010-hez képest országosan mintegy 90 %-kal nőtt a bölcsődei ellátást biztosító férőhelyek száma, s megháromszorozódott azoknak a településeknek a száma is, ahol helyben elérhetők a bölcsődék. 

A következő generációk számára egy időkapszulát helyeztek el az építkezés helyszínén
Fotó: Szakál Eszter

A fejlődés jól látható Zalaegerszegen, ahol 2010-hez képest 40 %-kal emelkedett a férőhelyek száma, így a 3 év alatti gyermekek mintegy 36%-ának biztosított a hozzáférése az ellátáshoz. Ez kiváló eredmény - mondta Vitályos Eszter -, mert 22 % az országos átlag. A miniszterhelyettes rámutatott, a családok boldogulását a kormány harmincnál több támogatási formával, s a bölcsődei hálózat fejlesztésével segíti. 

A képen (b-j) dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja, Vigh László, Vitályos Eszter, Balaicz Zoltán, Domján István és dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke
Fotó: Szakál Eszter

Az építkezés helyszínén ezt követően a döntéshozók a következő generációk számára egy időkapszulát is elhelyeztek. Mint elhangzott, a kivitelezés befejezése 2024 májusában várható. Akkor a megújuló energiákat hasznosító komplexumban egyebek mellett foglalkoztató és kiszolgáló helyiségeket vehetnek birtokba a kicsik és az ott dolgozók. Az udvaron lesz játszókert, az épület előtt pedig két parkolót alakítanak ki. Az intézmény a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék telephelyeként működik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!