Méltóbb körülményeket biztosít az új kerítés

2022.11.27. 14:00

Megújult a temető kerítése Szentkozmadombján

Minden egyes fejlesztés, ami egy közösség életminőségét, egy település külső képét javítja, átadási ünnepségre érdemes. Ezzel a gondolattal köszöntötte Szentkozmadombja lakóit Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szombat délelőtt, a község megújult temetői kerítésének szentelésén.

Gyuricza Ferenc

Káli Lajos (a kép jobb szélén) és Cseresnyés Péter a koszorú leemelésével avatták fel az új kerítést. A képen Nagyné Varga Klára alpolgármester és a kivitelező Becze Gergely látható még

Fotós: Gyuricza Ferenc

A közel ötmillió forintos beruházást a Magyar Falu Program támogatásával valósította meg a göcseji község önkormányzata. Káli Lajos polgármester elmondta: több alkalommal pályáztak a régi kerítés utcafronti részének cseréjére, majd a 2021-ben benyújtott igényük pozitív elbírálásban részesült. A temetői kerítés megújítását nemcsak azért tartották fontosnak, hogy elődeik méltóbb körülmények közt nyugodjanak, de azért is, mert a zsákfaluba érkezők elsőként a temető mellett haladnak el. A polgármester azt is hozzátette: a fejlesztést a jövőben térkövezéssel szeretnék folytatni.  

Az új kerítést meg is áldották
Fotós: Gyuricza Ferenc

Cseresnyés Péter a már idézett gondolata mellett arról is szólt, hogy amikor a hazai települések többsége a rendszerváltáskor minden korábbinál nagyobb önállóságot kapott, vezetőik első fejlesztési elképzelései közt az ősök nyughelyének rendbetétele fogalmazódott meg. A jelenlegi kormányzat ezt a szándékot, akaratot erősítette meg, majd megvalósítását tette lehetővé azzal, hogy a Magyar Falu Program keretében a temetői infrastruktúra fejlesztésére a kistelepülések számára is forrást biztosított.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában