Részleges gyárleállás

2022.04.07. 12:10

Azonnali kormányzati segítségre szorul a Tungsram, hétfőtől szabadságra küldik a dolgozókat - Frissítve

Jörg Bauer, a Tungsram elnökvezérigazgatója szerint a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot.

Pásztor András

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója

Forrás: Várai Mihály

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: azonnali kormányzati segítség lehetővé tenné a tudásalapú társadalomhoz hozzájáruló, innovatív értéket teremtő, történelmi magyar márka további működését. Szerinte az egész európai ipart veszélyezteti az energiaárak elszabadulása, a nyersanyagok hiánya és drágulása, a szállítási nehézségek. A Tungsram esetében olyan érzékeny pillanatban érkeztek ezek a durva, külső csapások, amikor a vállalat a GE-től való 2018-as kivásárlás után, önálló életében még fiatalnak számít, és éppen belekezdett az átalakulásba, a régi üzletágakat felváltó, új tevékenységének felépítésébe. 

 

– Ezt a munkát nem lehet elvégezni, ha folyamatosan a túlélésért kell küzdeni – állapította meg Jörg Bauer.

 

A kialakult gazdasági helyzetet egy példán keresztül is szemléltette a Tungsram elnök- vezérigazgatója. Mint arra rámutatott: egy hagyományos izzó önköltsége 60 százalékkal emelkedett a múlt évhez képest az energiaárak növekedésének eredményeképpen. Ezt az áremelkedést nagyon nehéz átadni a vevőknek, akiknek az olcsó, kínai LED-lámpák megvásárlása kedvezőbbnek tűnhet. 

A Tungsram kanizsai gyártelepe. Hétfőtől szabadságra küldik a dolgozókat
Forrás: ZH-archívum

Miután a 2022-es esztendő első negyedéve sem úgy alakult, ahogy tervezték, a cég – más gyárakhoz hasonlóan – részleges gyárleállásra készül áprilisban, hogy áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és meglévő készleteit is eladhassa. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy már jövő hét elejétől, pontosan április 11–17. között, valamint Nagykanizsa LED-területen április 11–22. között lesz leállás. Ilyen leállás egyébként minden évben van, többnyire azonban csak a nyári időszakban. A fent említett időre a vállalat az érintett munkavállalók részére szabadságot ad ki. 

 

– A cég súlyos kihívásokkal küzd, miután 2020-ban és 2021-ben is veszteséget termelt – folytatta Jörg Bauer, aki kormányzati segítségre számít. – Kétfajta kormányzati segítség jöhet szóba: az egyik az állami, önkormányzati megbízások, különböző energiahatékonysági programok beindítása. Ez a jelenlegi gazdasági környezetben „winwin” helyzetet eredményezne, amelyen mindenki csak nyerne – kisebb fogyasztás, jobb minőségű világítás, ami jó a környezetnek és a városlakóknak egyaránt. A másik lehetőség a kormányzati vissza nem térítendő támogatás vagy tőkeinjekció. 

 

Jörg Bauer szerint az európai és benne a magyar ipar is sürgős uniós, illetve kormányzati segítséget kell kapjon a túléléshez. Az egyik megoldási javaslata az energiafogyasztást visszafogó programok bevezetése, amely csökkentené az EU függését az import gáztól, olajtól. Egy világítástechnikai felújítás például képes több mint 50 százalék energiamegtakarítást elérni. Mivel a világítás országosan az áramfogyasztás 20 százalékát adja, így országos szinten egy ilyen megtakarítás 10 százalékkal csökkentené az áramfogyasztást – ez körülbelül a mátrai erőmű kapacitása. 

 

Másik javaslata a zömében Kínában és Kelet-Ázsiában kitermelt, kritikus nyersanyagoktól való függés megszüntetése. Ezt az európai újrahasznosítás fellendítésével, támogatásával lehetne megoldani, az itt termelt elektronikai és más hasznos hulladék nyersanyagainak kivonásával: ehhez adózási kedvezményekre és más anyagi támogatásokra lenne szükség.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!