Igyekeznek gazdaságosabbá tenni a termelést

2020.01.10. 17:30

Már metszik az almafákat Lakhegyen

Az enyhe télnek van jó és kedvezőtlen hatása is az agráriumban.

Hajdu Péter

Jó időben gyorsan megy a munka, az ültetvény több mint harmadán már végeztek Fotó: Pezzetta Umberto

Az utóbbiak közé tartozik, hogy a keményebb mínuszok – habár még lehetnek – eddig nem pusztították a kártevőket, továbbá nincs hótakaró, ami többek között a tavaszi induláshoz szükséges vizet biztosítaná a talajnak. Viszont eddig gyorsan lehetett haladni a télre is betervezett munkákkal, például a gyümölcsösök metszésével.

Kondor László és Kondor Ádám szakszerűen eltávolítja a felesleges gallyakat a koronából Fotó: Pezzetta Umberto

Zala megyében a kiskerteket és a szórványokat nem számolva mintegy két és fél ezer hektárnyi árutermelő almásban kell tavasz előtt elvégezni a munkát, s a kedvező időben szinte mindenhol folyik már a metszés. Lakhegyen, Méhes Gábor almaültetvényében is javában dolgoznak ezeken a téli napokon.

– Már november elején elkezdtük az almás metszését. Mindig ugyanott kezdjük, tizenöt éve folytatjuk ezt a gyakorlatot, és nem tapasztaltuk, hogy bármiféle hátránya lenne a korai metszésnek. Az alma, ellentétben a csonthéjasokkal és a szőlővel is, jobban bírja a fagyot. Mi mindig akkor állunk neki a metszésnek, amikor lehullott minden levél, és mély nyugalmi állapotba kerültek a fák – mondja Méhes Gábor.

– Az időjárás eddig kedvező volt, nem voltak nagyobb fagyok, hó és dér sem fedte be a fákat. Ha kedvezőtlenebbre fordul az időjárás, nulla fok alá csökken a hőmérséklet, akkor abbahagyjuk a munkát, de eddig elég gyorsan haladtunk. Az egész terület körülbelül harmincöt százalékán már megtörtént a metszés. Összesen huszonöt hektár intenzív almásban termelünk, és úgy tervezzük, hogy március végére, rügyfakadásra végezni tudjunk a metszéssel – mondja Méhes Gábor.

Jó időben gyorsan megy a munka, az ültetvény több mint harmadán már végeztek Fotó: Pezzetta Umberto

A fametszést végző brigád tagjai a traktor mögötti utánfutóról elérik a teljes fakoronát, csattognak a pneumatikus ollók. Kimetszik a koronából a felfelé törő, vagy a korona belső részét leárnyékoló gallyakat, és meghagyják a termőrügyeket tartalmazó hajtásokat.

– Nálunk gála, golden, idared, braeburn és fuji fajták alkotják az almaültetvényt. Itt augusztus végén a gálával kezdődik a szüret, utána jön a golden, majd végül, már október második felében, a brae­burnnal és a fujival fejezzük be a betakarítást.

A szakszerű metszéssel megalapozzák az idei termést, amit féltőn várnak a tavalyi nagy terméskiesés után. Ugyanis, mint a gazdálkodó elmondta, tavaly nagy kár érte őket.

– Országszerte kevesebb alma termett, ami viszonylag jó árakat és piacot eredményezett. De nálunk pont akkor szólt közbe egy természeti katasztrófa, a jégverés, amikor már szép, öklömnyi méretű volt termés. Tavaly nyáron az almásunknak ezen a részén szinte a termés száz százalékát elverte a jég. Kivétel a Gősfa előtti út mentén levő területünk, ott szerencsére nem pusztított a jég. Ahol lehet, ott a metszéssel is megpróbáljuk kiváltani a jégtől sérült ágakat – mondja a gazdálkodó, és meg is mutat néhány ágat, amelyeken a seb beforradása után is hosszú repedés jelzi a jégszemcsék kártételét.

– Már tavaly megkezdtük a jégvédő háló telepítését, de egyelőre a területünknek csak mintegy tíz százalékát védi. Folytatjuk a felszerelését. Most a legidősebb ültetvényünk 15-17 éves, és ahol lecseréljük, új telepítéssel pótoljuk, ott a fiatal gyümölcsfák mellett már áll a megfelelő tartószerkezet. Muszáj folytatni ezt a költséges beruházást, mert nyaranta egyre kiszámíthatatlanabb az időjárás, minden évben fenyeget a jégverés.

Az almás elején új, zárt gazdasági épület áll, egy korszerű hűtőtároló. Igaz, az említett jégverés miatt nem saját terméssel van tele, most kénytelenek voltak bértárolással hasznosítani.

– Hatszáz tonnás kapacitású a tárolónk, reméljük idén már a saját almánkkal tölthetjük meg. A korábbi fajtákat ősszel eladjuk, de a téli almafajták termését tárolni fogjuk. Nem kell majd egy hét vagy hónap alatt eladnom az összes almát, ráérek tavasszal, amikor magasabb lesz az ára – mondta a hűtőberuházás jelentőségéről Méhes Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!