2020.01.15. 11:30
Kis forgalom, foghíjas árushelyek Zalaegerszegen az első idei vásáron
Ködös, hideg délelőtt, foghíjas árushelyek, szerény forgalom. Ez jellemezte tegnap reggeltől a sportcsarnok és a pláza előtti téren az idei első egerszegi országos kirakodóvásárt. A lehetőség minden hónap második keddjén nyílik meg a városlakók, illetve az ilyenkor vidékről is beutazók előtt, hogy viszonylag kedvező árakon vásárolják meg a szükséges holmikat. Ezúttal az ünnepek utáni időszaknak megfelelően kicsi volt az érdeklődés.
Mindenfelé szembetűnő volt a sok üres hely, de az árusok sem vártak jobbat a januári vásártól Fotó: PU
Január a kereskedők réme, hiszen év végén kiköltekezték magukat az emberek. De megszokták már, hogy minden évben ez a helyzet, s tudják, nem sokat kell várni a tavaszra, talán akkor élénkül majd a kereslet. El sem jöttek mindannyian, a sportcsarnok előtti tér közepén egy kézilabdapálya elfért volna a sátrak helyén.
Mint Horváth István, a vásárcsarnok vezetője érdeklődésünkre elmondta, általában minden évkezdet ilyen.

– Elvileg december közepéig meg kellett volna kötniük az árusoknak a szerződésüket, de még most is folyamatban a helyek foglalása és kifizetése. Tavaly egy évre 80 ezer forintba került az országos vásáron egy sátorhely, idén ez 5 ezer forinttal drágább. Tavaly 140 helyet adtunk el a sportcsarnok és a pláza előtti részen, idén is számítunk ekkora érdeklődésre, az áremelés minimális volt – tájékoztatott Horváth István.

A csarnok vezetője elmondta azt is, hogy idén következetesen megkövetelik az árusoktól, hogy a vásár végén a számukra kiadott műanyag zsákokba gyűjtsék a hulladékukat. Továbbá a környezet rendben tartása érdekében alkalmi munkásokkal igyekeznek gyorsan megtisztítani zárás után az egyébként parkolónak használt helyszínt.
A kiskereskedők a gyenge forgalomra panaszkodtak, de mint a Jánosházáról rendszeresen vásározni járó Szabó Balázs kalaposmester elmondta, majd május körül jobb lesz a helyzet.
– Ma már nincs kalapos, a Dunántúlon egyedül vagyok, és minden hónapban eljövök a termékeimmel. Ma is vannak kuncsaftjaim, és rendelnek különleges darabokat is, de jellemzően csak az idősebb, hatvan-hetven éves korosztályra jellemző ez. A mai nap nagyon gyenge, érezni lehet, hogy az év végén elköltötték a pénzüket az emberek – mondta a kalapos.