Párját ritkító program zajlik a pusztaszentlászlói horgásztavon

Pusztaszentlászlón két évvel ezelőtt vágtak bele a kísérleti programba, amelynek záró fejezetére az elmúlt hétvégén került sor a közép-zalai településen. A Haladás Horgász Egyesület tagjai ugyanis hosszas előkészületek után vasárnap kora reggel – mintegy negyven fő részvételével – kezdték meg az úgynevezett Alsó-tó lehalászását.

Jandó Zoltán, az egyesület elnöke úgy fogalmazott lapunknak: az első lehalászásra elsősorban tapasztalatszerző akcióként tekintenek, hiszen csak becsléseik vannak arról, mennyi hal nevelődött az Alsó- tavon.

– Tórendszerünk adottságai kifejezetten kedvezőek egy saját halnevelő telep kialakításához – magyarázta. – Két tavunk van, a gyönyörű természeti környezetben megbúvó, körülbelül héthektáros Felső-tó, ahol folyamatos a horgászat, illetve a kisebb, mintegy egyhektáros Alsó-tó. Két évvel ezelőtt a gát meghibásodása, illetve annak javítása miatt az Alsó-tó vízét le kellett eresztenünk, az akkori lehalászást követően döntöttünk úgy, hogy belevágunk ebbe a kísérleti programba.

Az Alsó-tóba ezután csak ivadékhalakat telepítettek, pontyot, süllőt és csukát. Fejlődésük érdekében folyamatosan etették a halakat, illetve erre a vízfelületre általános tilalmat rendeltek el, így joggal reménykedtek abban az egyesület tagjai, hogy nemcsak mennyiségre, de a méreteket tekintve is szép állománnyal gyarapodnak. A vasárnapi lehalászás előkészületei már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, szakmai segítséget kértek a haltenyésztéssel foglalkozó Carp-Product Kft.-től, illetve annak vezetőjétől, Rémes Árpádtól, közösségi munkát hirdettek a helyi horgászok között, szerdán pedig megkezdték a tó vízének leeresztését, ezáltal a halak a meder középső részén kialakított árokban, az úgynevezett halágyban gyűltek össze.

A lehalászás nemcsak kemény fizikai munka, de nagyfokú tűrőképességet, valamint komoly szakértelmet igényel. Hol lábszárközépig, hol derékig, de olykor mellmagasságig állva a tíz fok alatti vízben kell a halakat a kifeszített hálóval még inkább összeterelni, majd azokat kosarakba rakva a szállítójárműveken lévő tartályokba helyezni, s úgy átszállítani a Felső-tóba. A halak megóvása érdekében összehangolt, precíz munkára, és sok dolgos kézre volt szükség.

– Ahogy vártuk, a pontyállomány a leggazdagabb, a lehalászott halmennyiségnek mintegy 85-90 százalékát ez a halfaj adta – ismertette az adatokat Jandó Zoltán. – Voltak köztük egy-, két- és háromnyaras példányok is, ami jól jelzi, hogy folyamatos a természetes szaporulat. A fennmaradó részt mintegy fele-fele arányban tették ki a süllők és a csukák. Ami számunkra is meglepetést okozott, hogy csukaállományunk nagyon szépen fejlett, sikerült egészen nagy példányokat is lehalásznunk. Most a számvetés ideje, a matematika jön, azt követően döntünk a folytatásról. A lehalászás során véglegesen letisztázódott, mire képes ez a tó, de azt is látjuk már, hogyan kell kezelnünk a halainkat annak érdekében, hogy a jövőben egy ennél is sikeresebb programot tudjunk megvalósítani.