Itt az ideje az első fejtésnek

2019.11.20. 15:00

Hat gazda birtokán kóstoltak bort Zalalövőn

Ígéretesek az idei borok, a forrásuk befejeződött, itt az ideje az első fejtéseknek. Többek között ezeket a tapasztalatokat vonták le azok a gazdák, akik részt vettek a Borbarát Kör Egyesület hagyományos Márton-napi újbormustráján.

Gyuricza Ferenc

A Patakai-hegyi pincejárás résztvevőit, köztük Galambos István egyesületi elnököt (balról a harmadik) Tóth Árpád (jobbról a második) is fogadta a birtokán

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

A zalalövői civil szervezet az elmúlt hét végén a Patakai-hegyre invitálta mindazokat, akik kíváncsiak voltak az idei szüret eredményeire. Hat gazda birtokára tértek be bort kóstolni, s mindenütt elégedettek voltak a tapasztalatokkal.

A Patakai-hegyi pincejárás résztvevőit, köztük Galambos István egyesületi elnököt (balról a harmadik) Tóth Árpád (jobbról a második) is fogadta a birtokán Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

– Azt mondhatjuk, a 2019-es évjárat ígéretes, az átlagosnál vélhetően jobb lesz – foglalta össze a tapasztalatokat Galambos István elnök. – Ugyan a szüret időpontja az őszi időjárás miatt valamelyest kitolódott, de ez nem érződik a borokon. Általánosan elmondhatjuk, hogy sok volt a szőlő, a termés pedig kifejezetten lédús, ezért aztán az idei bor mennyisége szinte minden gazdánál meghaladja az elmúlt évit.

Az újbormustra egyik állomása Tóth Árpád hegyi birtoka volt. A férfi kétféle bort kínált látogatóinak, vegyes vöröset és zalagyöngyét. Mint mondja, ugyan a szüretkor mért cukorfok kicsit elmaradt az előző évitől, ennek ellenére bízik abban, hogy a bor minőségére ez nem lesz hatással.

– Napok óta folyamatosan kóstoljuk, ízlelgetjük az újbort, s úgy tűnik, Márton-napra valóban befejeződött a forrása, de az érési folyamat még csak most kezdődött el – mondta. – Lassan itt az ideje az első fejtésnek, egy-két napon belül ezt a munkát is el kell végezni. Bízunk abban, hogy az évjárat valóban jó lesz, de van még bőven feladat vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!