Egy 26 éves fiatalember látja el friss tejjel a dél-zalai falvakat

Tótszerdahely ősz eleji csendes arcát mutatta, amikor leparkoltunk Horváth István Dávid takaros háza előtt. A csöngetésre nem, csak a telefonhívásra reagált, hiszen épp az állatokkal foglalkozott. Szalmakalapban, kissé elgyötörten fogadott, s már vezetett is bennünket békésen legelésző „barátaihoz”. Van tennivaló bőven, csak kapkodtuk a fejünket a már megvalósított fejlesztések láttán. S ez még csak a kezdet…

A 26 éves fiatal arra tette fel az életét, hogy gazdaságot vezessen, és tejtermékeket gyártson. S ehhez meg is vannak az alapjai. Gödöllőn, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi karán környezetgazdálkodási agrármérnök szakon végzett, majd ezután Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon karán szerzett mesterdiplomát.

– A mezőgazdaság szeretete viszont korábbra nyúlik vissza – mosolygott. – A nagymamám szerint az unokák közül mindig én tüsténkedtem többet a nagypapa körül, ha ő az állatokhoz ment. Nyilván érdekeltek a négylábúak, de még jobban szerettem a friss tejet, a túrót és az aludttejet. Felnőttként is szeretem tudni, mi kerül a tányérunkra, s a rengeteg feldolgozott élelmiszer nem vonzott. Lovakat tartottunk otthon, amikor hirtelen ötlettől vezérelve vettem egy tehenet, hogy adjon tejet a családnak. A sajtkészítést Béla bácsi sajtkészítő mesteremtől kezdtem el tanulni, aki megmutatta, milyen szép szakma is ez.

Dávid kezdeti lelkesedése tetszett a szüleinek, ám érthetően féltették a csalódásoktól is. Amikor heti kétszer Keszthelyre járt egyetemre, előfordult, hogy reggel lefejte a tehenet, majd az oktatásról hazatérve folytatta a ház körüli teendőket. Máig nem tudja megmagyarázni, miért, de megkedvelte a szakmát, s egyszer csak azt vette észre, hogy már hat tehén van az istállóban.

– Ezt saját erőből nem lehetett volna fenntartani, ezért a Fia­tal gazda pályázaton indultam, szerencsére sikerrel – mesélte. – Szinte egyedüli pályázatként előfinanszírozott, azaz olyan vissza nem térítendő támogatás, melynek 75 százalékát előre megkaptam, és azt saját belátásom szerint a frissen alapított vállalkozás fejlesztésére fordíthattam. A maradékot pedig a 3. évben hívhatom le. A vállalásomban szerepelt többek között 2 koca, 12 malac, 8 tehén és 2 borjú beszerzése. Emellett szeretnék létrehozni egy sajtházat, a meglévő pajtát istállóvá alakítani, s ezekre napelemet szerelnék fel. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a szüleim mellett a menyasszonyom segítségére is számíthatok, aki szintén szakmabeli és a kecskéivel együtt színesítené a repertoárt. A disznókkal hosszú távon akár a húspiacon is megjelennék. Célunk egyfajta kisgazdaság létrehozása, mely kiváló minőségű helyi termékekkel látná el a környéket.

A fiatal úgy látja, erre nagy szükség van, hiszen közel s távol senki nem tart már háznál állatot. Míg régebben szinte minden portán volt néhány tehén, addig ez manapság nem dívik. Persze ennek oka, hogy felgyorsult az élet, a kortársai a nagyvárosokban keresnek boldogulási lehetőséget. Viszont őt nem zavarja, hogy mindennap 4.30-kor kel, hogy megfejje a teheneket, majd ezután a megrendelőihez kihordja a friss tejet.

– Igyekszem a lehető legtöbbet tenni az állatok körül, feladataim közé tartozik a takarmánytermesztés is – tette hozzá a gazda. – Amikor odakint lenyugszik a nap, a feladatok korántsem érnek véget. A konyhában folytatódik a sajtkészítés, amelyben mindig a frissességre törekszem. Készítek lágy és félkemény sajtot, valamint trappistát, sőt egyre gyakrabban gyúrok parenyicát. Ha ezzel végeztem, akkor talán 22.30 előtt ágyba kerülök. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a fajta életforma és hivatás nem a pihenésről szól, nincsenek piros betűs ünnepek, ugyanis az állatok állandó gondoskodást igényelnek. De tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, ezek pedig inspirálnak bennünket.