Eljött a faültetés ideje

2018.11.03. 11:30

Az őszi szárazság miatt lassabban indultak a telepítések Zalában

Idén ősszel egy kicsit lassabban, kisebb érdeklődéssel indult a gyümölcs- és díszfacsemeték, cserjék telepítése. A szakértő szerint ennek a túlságosan meleg ősz és a csapadékhiány az oka.

Hajdu Péter

Gácser János (jobbról) az ültetni való kajszibarack-csemetéket veszi át Kaszás Balázstól Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Minden évben október közepe táján kezdődik a faiskolai kitermelés, ezt követően kínálják a legnagyobb választékot gyümölcsfából, szőlőoltványból és díszcserjéből a kertészeti árudák.

– Idén is október közepétől adta meg az engedélyt a NÉBIH, akkortól kezdhettük meg kitermelni a faiskolából a szőlőoltványokat, a gyümölcsfákat, és kezdődhetett az értékesítésük. Második hete tart a telepítések szezonja, amit jelentősen befolyásol az időjárás. Idén kisebb érdeklődéssel indult a szezon, ami elsősorban az enyhe időnek, és főleg a szárazságnak köszönhető. Nagyon régóta nem volt csapadék, valószínűleg ezért a talajmunkákkal késnek az emberek. Kemény a föld, a nagyobb telepítéseken nehezebben megy a gépi munka, a hobbikertesek számára nagyobb erőfeszítést jelent az ásóval dolgozni. A napokban volt egy kis eső. Valamennyire beázott a föld, és reméljük, lesz még néhány csapadékos nap, ami megőrzi a talaj nedvességszintjét, és segíti az ültetést – mondta Kaszás Balázs faiskolai szaporítóanyag-előállítással foglalkozó zalaegerszegi őstermelő.

Telephelyén már a vermelő ágyakban sorakoznak felcímkézve a különféle gyümölcsfák, közöttük elkülönítve a szőlőoltványok. Egy házaspár hat darab méretes szabad gyökerű fát vett át éppen a szakembertől.

Gácser János (jobbról) az ültetni való kajszibarack-csemetéket veszi át Kaszás Balázstól Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

– Kajszibarackokat válogattunk, és még őszibarack-csemetéket is vásárolunk. Sajnos egymást követően viszonylag fiatalon kipusztultak a fáim. A családnak viszont kell az utánpótlás a lekvárhoz és a pálinkafőzéshez is – mondta Gácser János, aki feleségével a Balaton-parti Örvényesről érkezett, majd hozzátette, a gyümölcsfák mellett nagyobb mennyiségű szőlőoltványért is jöttek.

– Nyugdíjas korunktól ott lakunk, és főleg szőlészettel, borászattal foglalkozom. Hatszáz darab szőlőoltványra is szükségünk volt, mivel körülbelül négyszázhúsz darabból egy új telepítést csinálok, a többi pótlásnak kell. Alapvetően olaszrizlinget, néhány Irsait, kékfrankost és csemegefajtákat is rakodtunk az autóba – mondta a nyugdíjas borosgazda.

A megfelelő telepítéshez mindig fontos, és a szárazság miatt most különös hangsúlyt kap a csemete gyökérzónájának beiszapolása. Mint Kaszás Balázs ajánlotta, mindig ügyeljünk az ültetőgödör megfelelő méretére, fák esetében ássunk legalább negyven-ötven centiméter szélességű és mélységű gödröt, amit alaposan öntözzünk be előre, és a csemete ültetése után is. A víz biztosítása mellett az iszapolás azért fontos, hogy a gyökerek között ne maradjon levegő.

– Aki csak egy-két növényt pótol, előre is megöntözheti a kiszemelt területet, hogy felpuhítsa a száraz földet, ez megkönnyíti a munkáját – mondta a szakember, s arra a kérdésre, hogy az éghajlat változása hogyan befolyásolja a telepítések tavaszi és őszi szezonalitását, közölte, egyre kisebb a különbség.

– Van, aki azért hagyta tavaszra az ültetést, mert attól fél, hogy kifagynak a növényei télen. Tavasszal viszont az a veszély, hogy nem lesz elég eső, és nehezen üdülnek meg a fák. Véleményem szerint azért még mindig az őszi telepítés a jobb. Télen még mindig jobban beiszapolódik és beáll az ültetőgödör, nagyobb az esély, hogy tavaszig elegendő víz szivárogjon a talajba, és így a természettel együtt indulnak tavasszal a növények. A csemeték, oltványok beszerzéséhez mindenképpen az ellenőrzött árudákat javaslom, hiszen az ott kapható növényeket folyamatosan ellenőrzi a szakhatóság, kellemetlen meglepetés nem érheti a kertészkedőket. A fa kiválasztásában pedig én a suhángot szeretem. A gyümölcsfacsemeték esetében az a suháng, aminek még nincs, vagy legfeljebb csak egy-két ága van. Ezekből lehet majd a legszebb koronákat kinevelni – mondta Kaszás Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!