Nehéz szezon

2018.10.25. 14:00

A külső tényezők sem kedveztek a méztermelésnek Nagykanizsán

Az idei év sem kedvezett a méhészeknek, a hektikus időjárás miatt nem lett több méz, mint tavaly – az árak ennek ellenére továbbra is nyomottak.

Horváth-Balogh Attila

Fotó: Pixabay

Nehéz időszak zárult le

Mint azt a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület elnökétől, Somogyi Gyulától megtudtuk: igazából az idei év sem kezdődött sokkal jobban a dél-zalai méhészek számára, mint a tavalyi. Nagy volt a méhpusztulás, az akác pedig keveset hozott.

Fotó: Pixabay

– Az anyák már januárban elkezdik a fiasítást, így történt ez idén is, szépen fejlődtek a családok, egészen márciusig, amikor a folyamat megtorpant a mínusz 20-23 Celsius-fokos lehűlés miatt – idézte fel Somogyi Gyula – Ezt követően gyakorlatilag az összes fiasítás elpusztult, amit a méhcsaládok kitakarítottak, és újrakezdték az egészet a nulláról. Április elején pedig átmenet nélkül beköszöntött a nyár – a meleg időjárás hatására minden gyorsan fejlődött. Itt, Dél-Zalában mi igazán a repcétől remélhetünk valamit, de a hirtelen jött meleg miatt az is egy-két hét alatt elvirágzott, így csak csekély mennyiségű repcemézet tudtunk pergetni. Az akác is hamar elvirágzott, mivel azonban a méhek több generációja pusztult el azt megelőzően, nem volt, ami hordjon. S az az igazság, nem is volt mit hordani az akácról, mert a virágok megfáztak, és szintén kevés nektárt adtak. Egy hétig tudtak csak gyűjtögetni a méhecskéink, mert hosszú, csapadékos időszak következett. Ilyen előzmények után az idei évet gyenge közepes eredménnyel zárjuk. Továbbá sajnos országszerte ismét jelentős az atka- és a nozémafertőzés, ami miatt már nagy méhészetek is lehúzzák a rolót. Tehát összességében nem lett több méz az országban, mint tavaly, sőt – viszont ennek ellenére az árak nagyon alacsonyan vannak.

A kanizsai méhészegyesület tagjai több szakmai kiránduláson is részt vettek Fotó: Horváth Katalin

Több programot is szerveztek

A nehéz körülmények közepette a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület idén is számos programot kínált mind a tagoknak, mind a méz iránt érdeklődő laikus közönségnek. Januárban megtartották szokásos klubnapjaikat, neves, elismert előadókkal, hogy az egyesület méhészei első kézből juthassanak hozzá a legfrissebb információkhoz. Több szakmai kirándulást szerveztek, így ellátogattak például Bajára az ottani partneregyesülethez, felkerestek egy bemutató méhészetet, illetve megnézték a nagyrezéti méhészeti múzeumot.

A nyár folyamán jártak további bemutató méhészetekben (Környén és Öttevényben), valamint részt vettek egy csehországi körúton is. Hazatérésük után rendezték meg a negyedik mézes napot a nagykanizsai Medgyaszay Házban, ami hagyományosan jól sikerült Somogyi Gyula értékelése szerint. Az elnöktől azt is megtudtuk: novemberben ismét népszerűsítik a mézet oktatási intézményekben a mézes reggelik keretében, ezek sorában több ezer gyermekkel kóstoltatják meg ezt a szuperélelmiszert. Szomorú tapasztalat, hogy vannak olyan gyerekek, akik ezen alkalmakkor találkoznak először mézzel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!