Zalában is megkezdődött a szőlőszüret

2018.08.03. 07:00

Leszedték az Irsait, már a Nérót préselik a radai hegyen

A szőlőtermő vidékeken egyre másra kezdik a termelők a szüretet. A Balaton déli részén hetekkel ezelőtt leszedték a legkorábbi szőlőfajtát, a csabagyöngyét, és folytatódik a fajtánkénti érési sor. Vélemények szerint a megszokottnál legalább két héttel korábban kezdték meg a szőlő betakarítását ebben az évben.

Hajdu Péter

Zala megyében is telnek már a szedő vödrök, a kádak. legalábbis ahol korai szőlőfajtákkal is foglalkoznak. A nagyradai Szelemen-hegyen jártunk tegnap, Kovács Ottó és családja szőlőbirtokán. Második napja szüreteltek a rokonok segítségével, a 10 hektáros, számos szőlőfajtát magában foglaló területen. Most már jól be kell osztaniuk az időt, hogy veszteség nélkül, éppen jókor időzítve kerüljön a pincébe, az erjesztő tartályokba a must.

– Az Irsai Olivérrel kezdtük augusztus elsején a szüretet. Én már huszonnégy éve írom a szőlőben végzett munkák időpontjait, de ilyen korán még nem szüreteltünk. Eddig legkorábban augusztus 13-án szedtünk Irsait, tehát a mi szőlőinkben a jelenlegi az eddigi legkorábbi szüret – mondja a gazdálkodó hivatásos szőlész-borász szakember, aki családjával a hegy terméséből, termelői borainak értékesítéséből él.

 

Mint hozzátette, gondolkodtak rajt, hogy néhány napig még a tőkén hagyják a fürtöket, de nem bánta meg az elsejei kezdést. Szépek a fürtök, és a várakozás, mint mondta, inkább veszteséget eredményezett volna. Ugyanis már a madarak is felmérték és dézsmálják a termést, így pedig az Irsai Olivérből származó 33 hektoliter must már biztonságban van a pincében.

– Jelenleg a Nérót szüreteljük, ebből a sok rezveratrolt tartalmazó kék szőlőből vagy rozét, vagy vörösbort lehet készíteni, most vörösbor lesz belőle. Nagyon keresett, gyógyító hatású bor a Néró. Ezt követően egy kis szünetet tartunk az érés helyzetének megfelelően, és augusztus huszadika után folytatjuk tovább a szüretet. Akkor kerül sorra a zenit, a rizlingszilváni, a leányka, a chardonnay, a szürkebarát, majd a souvignon blanc, a kékfrankos és merlot. Ezek a későbbi szőlőfajtáink hosszabb időt igényelnek, van amelyiknek a szürete egy hétig is eltart. A legkésőbbi érésű szőlőnk a cabernet franc, aminek a szürete általában október 15-25 közé esik. Darálás után egy hónapig héjon erjesztjük, és november közepe körül szoktuk kipréselni a bort. Még nem tudom, meddig sikerül a cabernet franc szüretét késleltetni, de az eddigieket figyelembe véve várhatóan szeptember végén, október elején azt is le kell majd szednünk – engedett bepillantást a szőlősgazda a szüreti időbeosztásba.

De miért is lépett idén hetekkel előbbre a szőlő érése és a szüretek? Erre a kérdésre azzal válaszolt, hogy szinte kimaradt az évszakok közül a tavasz.

– Idén későn tavaszodott. Március 17-én még hó volt a szőlőben, de utána áprilisban, májusban szinte egyből nyár lett. A szőlő munkái összesűrűsödtek, és a metszésből szinte azonnal átléptünk a permetezésbe. Ez alatt a lerövidült időszak alatt csapadék is, meleg is bőven volt, így nagyon gyorsan fejlődött a szőlő. Szerencsére nekem sikerült megvédenem jól időzített növényvédelemmel a gombabetegségektől, így most nagyon szép a termés. Aki meg tudta védeni, annak a mennyiséget tekintve jó éve lesz. A minőség? Azt gondolom, hogy az augusztus 20. utáni szüretek boraitól várható majd a magas minőség. A szőlő ugyanis az érés utolsó fázisában veszi fel a cukor nagy részét, és másfél hete kezdődtek a nagy melegek. A mustfok is jó lesz, és a savak elégésétől sem kell tartani. Voltak olyan száraz évek, amikor fonnyadt volt a szőlő, szenvedett a vízhiánytól. Most alul a talajban még van víztartalék. Ezért abban reménykedhetünk, hogy a kellő cukrosodás mellett a savak is harmonikusak lesznek – osztotta meg velünk a 2018-as évjárattal kapcsolatos reményeit Kovács Ottó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!