Információs sztráda cégeknek

2018.05.29. 09:00

Évet értékelt és feladatokat határozott meg a kanizsai iparkamara

A közelmúltban tartotta éves küldöttgyűlését a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara. A fórumon az elmúlt esztendő fontosabb intézkedéseiről, illetve a jövőbeli feladatokról is szó esett.

Pásztor András

Dr. Polay Józsefnek ez már a negyedik ciklusa a városi kamara élén. Fotó: ZH-Archívum

Mint azt dr. Polay József elnök elmondta: a kamarai munkát négy részre bontották, az első csomagba a hagyományos kamarai feladatok tartoznak, a másodikba a folyamatában erősödő teendők, a harmadikba a város és a vállalkozások előtt álló, a jövőt meghatározó kihívások, a negyedik körbe pedig az új ötletek vagy a hirtelen jelentkező problémák megoldása tartozik. Ezek koherens egységet alkotnak, egymásra épülnek.

– A szokásos kamarai feladatok közé tartozik az előadások, konzultációk és konferenciák szervezése – említette dr. Polay József. – E téren egyébként sikerült előrelépnünk, hiszen az összejövetelek célja a hasznosság és a vállalkozások általi napi felhasználhatóság volt. Egyre több ilyen rendezvény fejeződik be azzal, hogy na, most megint tanultam valamit, amit én is tudok használni a napi munkám során, vagy a vállalkozó rádöbben, hogy egy teljesen új mechanizmust kell bevezetni a jövőben. Ilyen volt például a digitális képzések során, a kiskereskedelem területén a közösségi háló bekapcsolásának felismerése az értékesítési folyamatba, vagy annak felfedezése, hogy az ipar 4.0 terjedése esetén csak úgy válhat valaki beszállítóvá, ha az ő folyamatai a megrendelő számára nyomon követhetők az egész gyártás során. Aki ebben nem lép, az nem tud egy multinál beszállítói státust kapni. Szintén a kamara állandó feladatai közé tartozik a szakképzés és a mesterképzés egyre magasabb színvonalú segítése, megvalósítása. Ehhez szinte napi kapcsolatot alakítottunk ki a szakképző iskolákkal és a cégekkel.

Dr. Polay József: A középvárosok helyzete megerősítésre szorul Fotó: NKIK

A kanizsai kamara elnöke szerint a folyamatában erősödő feladatok körébe olyan ügyek tartoznak, amelyeket pár éve indítottak el, és amelyek kiteljesedéséhez újabb kamarai lépések szükségesek.

– Ebbe a körbe tartozik például a külkapcsolatok erősítése, az önkormányzattal való tartalmas együttműködés, illetve a komoly – legalább 200 fő feletti – létszámú cégekkel való aktív kapcsolattartás, továbbá egy információs és marketinghíd kiépítése a vállalkozásokkal – folytatta az elnök. – Mindegyik megérne egy misét, hiszen ezek mind a város, mind a vállalkozások számára nagyon fontosak, és ahogyan haladunk előre a folyamatban, újabb és újabb ötletek és lehetőségek vetődnek fel. Ami viszont hosszú távú célként állandó, hogy olyan külkapcsolatokat alakítsunk ki, illetve erősítsünk meg, amelyek új beruházót, beruházókat hozhatnak a városba, és előnyt jelent a most működőknek is. Emellett egy olyan „kamarai információs sztráda” kiépítését is elkezdtük, ahonnét a vállalkozások megtudhatják az őket érintő fontosabb dolgokat. Dr. Polay József elnök a jövőbeli feladatokról is beszélt.

Mint mondta: a kanizsai kamara pár éve már azt a gyakorlatot követi, hogy elemzi a város és környéke gazdaságát, és figyeli a bekövetkező változásokat. Ezen túl a kapott eredményeket összehasonlítja a versenytársakéval, és ennek alapján megoldási lehetőségeket, javaslatokat dolgoz ki, s intézkedéseket, akár országos lépéseket is kezdeményez.

– E kutatási munkában együttműködünk a Pannon Egyetem kanizsai campusával – árulta el az elnök, aki hozzátette: az alapkutatásból kitűnik, hogy a középvárosok – mint amilyen Nagykanizsa is – helyzete megerősítésre szorul. – Ehhez kapcsolódóan három területet kell különösen kiemelnünk: a kis- és középvállalkozások versenyképességét, a vidéki felsőfokú képzés biztosítását, illetve a szakképzés számának és minőségének javítását. Javaslatainkat elkészítettük, az első lépések biztatók. Kamaránk most egy olyan programon dolgozik, amely a kis- és középvállalkozások helyzetét, ezen belül is a kevésbé fejlett térségek – Dél-Zala, Nyugat-Somogy – pozícióit jelentősen javíthatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!