Rendezvény

2018.02.24. 18:15

Az egészségturizmus helyzetéről, jövőjéről tartottak előadásokat Egerszegen

Hazánkban és az Európai Unióban is növekvő részesedést szerez az idegenforgalomban az egészség célú turizmus. Egyebek mellett ez is elhangzott szombaton az első alkalommal megrendezett zalaegerszegi egészségturizmus és utazás kiállítás megnyitóján.

Arany Gábor

Fotó: Pezzetta Umberto

Mint a pécsi egyetem egészségtudományi kar egerszegi képzési központjában megtartott rendezvényen dr. Betlehem József, az egyetem dékánja kiemelte, a modern társadalmakban az egészségről vallott nézetek megváltoztak. Egyre többen foglalkoznak azzal, hogy a saját fizikai és mentális állapotuk megóvásáért tegyenek, az mutatkozik meg az egészségturizmus fejlődésében. Ez magába foglalja a gyógy-, wellness-, illetve az orvosi turizmust is. Abban pedig a szakemberek tudnak segíteni, hogy az adott egészségi állapothoz mérten, mely szolgáltatásokat érdemes igénybe venni. Ezt felismerve az egészségtudományi karon 10 évnél régebben kezdődött meg az egészségturizmus szervező szakirány oktatása.

Fotó: Pezzetta Umberto
Fotó: Pezzetta Umberto
Fotó: Pezzetta Umberto

Az egészségturizmus hazai és nemzetközi trendjeiről dr. Boncz Imre, az egyetem kapcsolati dékánhelyettese beszélt. Elmondta, hogy a magyarországi gyógyturizmus évente 140 ezer külföldi vendéget számlál, döntő többségében a szomszédos Ausztriából, emellett jelentős számban érkeznek Orosz- és Németországból, illetve az Egyesült Királyságból.

A zalai megyeszékhely turisztikai vonzerejének növelése érdekében végrehajtandó fejlesztések sokaságáról Balaicz Zoltán polgármester tartott előadást. Ebből kitűnt, hogy 2022-ig több milliárd forint értékű beruházás valósul meg, ezek az egészség célú turizmust is szolgálják és ezzel visszahatnak a szakemberképzésre, az egészségtudományi kar jövőjére is.

Fotó: Pezzetta Umberto
Fotó: Pezzetta Umberto
Fotó: Pezzetta Umberto

A rendezvényen ezen kívül számos előadás hangzott el bemutatva a zalai egészségturizmus lehetőségeit, szólva egyebek mellett a gyógyvizekről, természetjárásról, gyógytornáról és különböző sportolási lehetőségekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!