19. századi nagy, balatoni szerelmek

„Sokmillió éve történt, hogy a Föld szelleme szerelemre lobbant a Balaton helyén hömpölygő tenger úrnője iránt. Az isten heves vágyakozásában színpompás tűzijátékkal próbálta elkápráztatni őt. Felszaggatta a földet, és erejét fitogtatva hatalmas bazaltsziklákat dobált a magasba. Az óriás kövek égzengető robajjal zuhantak a földre. A környék minden egyes szikla súlya alatt megrázkódott. Az istennő, mivel fiatal volt még és szerelem dolgában tapasztalatlan, szűzies félénkséggel figyelte a látványos bemutatót.” – A Balatont övező egyik keletkezéstörténet is valójában egy tragikus szerelmi vágyódás története, de gondolhatunk akár a balatonudvari kőszívek szintén szerelmes érzelmekhez kapcsolódó meséjére. A mondák, legendák mellett, még ha hozzátoldásokkal is, de valóban megtörtént esetekről is szólhatunk.

Gondoljunk csak Répa Rozi és Sobri Jóska legendás szerelmére. Bár Sobri Jóska (1810-1837) bakonyi betyárról inkább csak szájhagyomány útján terjedtek a hírek, Répa Rozihoz fűződő viszonyáról szinte mindenütt olvashatunk. A csupán csak 27 esztendőt élt egykori bojtárlegény, Jóska (eredeti neve Pap József) már korán a bűn útjára lépett, a börtönt is megjárta, majd az akasztófa elől menekült rablásai miatt, végül a Bakony és a Balaton-vidék leghíresebb – Rózsa Sándor után a legismertebb – bandavezére lett. A leírások legtöbbször megemlítik daliás alkatát, vonzó külsejét, állandó nőügyeit és azt, hogy a lányok, asszonyok versenyeztek kegyeiért. De igazi párban, Répa Roziban (eredeti neve egyes források szerint: Paár Antónia Krisztina), a szegény cselédlányban lelt, aki a Lesencetomaj határában fekvő Billeg csárdában szolgált. Sobri Jóska ellen már hajtóvadászatot indítottak, halálának körülményei máig tisztázatlanok: ütközet közben hunyt el, egyes források szerint az elfogás pillanatában szíven lőtte magát. A történeti legendárium része lett az is, hogy Sobri nem halt meg, hanem a Bakonyban bujdosott, de az USA-ban is látni vélték... Történeti tény viszont az, hogy Répa Rozit, hozzáadták nemes Kozáry Péter számtartóhoz. A betyárszerelemről a legrészletesebben Eötvös Károly számolt be, érdemes ezeket újra elolvasni. Jóska és Rozi szerelmi kapcsolatának nem csak írásos lenyomata, hanem egyéb ábrázolási módja is van: népdalok, fafaragványok emlékeztetik az utókort szerelmük nagyságára.

Akadnak a tó vidékén született személyekhez köthető irodalmi szerelmek is. Ilyen Batsányi János (1763-1845) tapolcai származású költő és Baumberg Gabriella (1768-1839), a bécsi Szapphó névvel illetett költőnő szerelme. A Martinovics összeesküvésben tevékeny szerepet játszó, börtönt is megjárt Batsányi Bécsben látta meg először későbbi, hűn szeretett asszonyát. Azonban anyagi gondjai miatt csak néhány évvel később vehette feleségül az ismert költőnőt. Sok akadállyal kellett megküzdeniük, hiszen Batsányi 1809-ben lefordította azt a kiáltványt, amelyben a magyarokat elszakadásra buzdította. Ismét börtönévek, mellőzés, száműzetés várt rá, végül Linzben telepedtek le, rendőri felügyelet alá helyezve. Baumberg Gabriella 1839-ben hunyt el, férje hat évvel később követte. Gyermekük nem született, szerelmi házasságuk, a nehézségek ellenére is kiállta az idők próbáját.

A Balaton vidékének talán az egyik legismertebb szerelmi szála Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor kapcsolata. Kisfaludy Sándor (1772-1844) a régi nemesi családból származó joggyakornok kezdetben nem annyira a művészetéről, hanem az életviteléről, pontosabban nőügyeiről volt híres. Hamar felismerte, a lányok, asszonyok szívéhez két út vezet: a katonai uniformis, valamint az irodalom. Jöttek a kalandos esztendők: katonaként megjárta fél Európát. Sok-sok barátság, számtalan impulzus, irodalmi és művészeti inspiráció érte, és persze női rajongók tucatja kísérte útját. 1799-ben szerelt le és tért vissza szülőföldjére. Ekkor már egy badacsonyi szüretről ismerte és szerette Szegedy Rózát (1755-1832), a Vas megyei alispán lányát. 1796 végén meg is kérte kezét, de Róza, sejtvén a férfi csapodárságát, elutasította, csak 1800-ban jöhetett létre a házasság. Kisfaludy megváltozott Róza viszonzott szerelmétől. Sümegen gazdálkodó nemesi életvitelbe kezdett, sikerrel és egyre többet írt kedvelt és kellemes prózai, drámai és lírai műveket egyaránt. Róza hű és szerető asszonya lett a sümegi költőnek, az asszony badacsonyi présháza sok szüretnek adott otthont és kedves, szüreti hajlakévá vált a házaspárnak. Kisfaludy Szegedy Rózához fűződő szerelmének lenyomatai a Himfy versek, amelyek jól érzékeltetik a költő nagy és őszinte érzelmeit. Házasságuk tragédiája, hogy Róza 1832-ben távozott az élők sorából, gyermekük nem született.

A Balaton szerelmese, a nagy mesélő, Jókai Mór (1825-1904), 75 esztendős volt, amikor 1899-ben feleségül vette a 17 éves színésznőt, Grosz Arabellát, azaz Nagy Bellát. A közvélemény és a rokonság egyaránt felháborodott a szokatlan frigyen, azt híresztelték, hogy Jókai nem beszámítható. Végül győzött az a nézet, hogy Jókai döntése magánügy, és elfogadták a nagy korkülönbséget kettejük közt. Szerelmükről tanúskodik Jókai Öreg ember nem vén ember című regénye és sok-sok szerelmes költemény. Második feleségével is többször ellátogattak a nagy tóhoz, amiről az újságok is hírt adtak, 1900-ban ekképpen: Kevésbé ismert tény, hogy Jókai Mór életének utolsó nyarát, 1903-ban, Bellával Siófokon töltötte, a Batthyány és a Mártírok útja sarkán lévő Fekete-villában. Nagy Bella egyébként a második világháború kezdetekor – az erősödő zsidóüldözés miatt – Londonba menekült, ahol 1947-ben bekövetkezett haláláig jó szívvel őrizte Jókai emlékét.

A Balaton vidék páratlan kultúrtörténeti kincseinek sorába tartoznak e keserédes szerelmek is, melyekből jól kitűnik, hogy a korok változhatnak, de a szerelem örök!

dr. Kovács Emőke