Tölgyfaoszlopok és Csipkeház – a magyar építészet napja, december 16.

Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész közreműködött a Zalaszentlászlón 1985. április 30-án felavatott faluház létrehozásában, társadalmi munkában járult hozzá az épület megvalósításához. A Zalai Hírlap nyomon követte az 1982-ben megkezdődött építkezést. „Makovecz Imre amikor hozzákezdett a tervezéshez, abból indult ki, hogy a létesítménynek nem hagyományos művelődési funkciót kell betöltenie, hanem a szónak szorosan vett értelmében a Faluházét, ahol mindenki megtalálja a maga helyét az óvodáskorútól a nyugdíjasig. (…) Egyedi, feltehetően országosan is egyedülálló lesz a faluház külső megjelenése is. A tervező itt abból indult ki, hogy Zalában gazdag hagyományai vannak a fából való építkezésnek. A betonlábazatok ridegek, s a fa mindenképpen közvetlenebb, különösen közel áll a zalai ember érzelemvilágához. Éppen ezért az épület tetőszerkezetét fa oszlopok tartják, s nem is akármilyenek. Olyan tölgyeket választottak, amelyek szétterülő combvastagságú ágai támasztják majd alá a tetőt, s belül a felületek borításában is uralkodó szerephez jut a fa.” (Zalai Hírlap, 1982. július 10.)

Bak község vezetői 1986-ban úgy látták, hogy végre lehetőség lesz rá, hogy teljesüljön a falu lakóinak vágya, és Makovecz Imre építész irányításával elkészült a leendő faluház terve. „Az épület alaprajza egy kitárt szárnyú pillangóhoz hasonlít, területe ötszázhatvan négyzetméter. A főbejárattól jobbra lesz a nagyterem és a színpad, körben galériával, amely háromszáz fő befogadására alkalmas. A baloldali szárnyon alakítják ki a klubövezetet, s itt kap helyet a kávézó is, az emeleten pedig a könyvtár.” (Zalai Hírlap, 1986. március 18.) A baki faluházat 1988. augusztus 20-án avatták fel. 

Vadász György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész tervei alapján megkezdődött 1975-ben a zalaegerszegi belvárosban a Csipkeház építése. Lehet az épületet szeretni, vagy nem, nosztalgiával emlékezni a „szűk” Kossuth utca földszintes házaira, a régi Tüttőssy utcára… most már ez a mi „terünk”.