Nem sok jóval kecsegtet a meteorológus

2023.11.12. 10:30

Itt a válasz: végleg el kell búcsúznunk a fehér karácsonytól?

A meleg napoknak az ősz beköszöntével sem lett vége – 1901 óta ez lesz a legmelegebb ősz Somogyban. Tehát mindenképpen rekordot fogunk dönteni és nem is kevéssel, hanem durván két fokkal van melegebb, mint az elmúlt őszök voltak, mondta Somfalvi-Tóth Katalin, a MATE Kaposvári Campus meteorológusa a likebalaton.hu-nak.

Zaol.hu

"A fehér karácsonytól úgy tűnik, el kell búcsúzni."

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A klímaváltozás azt vetíti előre, hogy a jövőben hosszabb lesz a nyár. Az évszakok már most is teljesen eltolódtak, emiatt akár novemberig is elhúzódhat a nyár.
– Akár a szeptember, de még az október közepe is belecsúszhat a késő nyárba, erre láttunk is már példákat. Idén októberben is előfordult 30 Celsius-fok közeli hőmérséklet – hívta fel a figyelmet a meteorológus.
A napokban erős széllel és sok csapadékkal érkezett időjárást a Ciaran ciklon okozta, amely Franciaországban emberéletet is követelt. Ez a ciklon az óceán felől érkezett, nyomában francia területen a szél erőssége elérte a 193 kilométert is. Hazánkba már kissé csillapodva érkezett.

A szokatlanul enyhe ősz és a forró nyár mögött az Atlanti-óceán felmelegedése áll.
– Az óceán vize legalább két fokkal melegebb, mint amilyen ilyenkor szokott lenni. Ez pedig azt is jelenti, hogy enyhe télre van kilátás, hiszen egy ekkora víztömeg lehűlése nagyon lassú folyamat - mondta a szakember.

Vagyis a mostani ciklonokhoz hasonlókra, amelyek nyári zivatarra emlékeztetnek, télen is számítani kell ezután.
Ahogyan arra is – figyelmeztetett Somfalvi-Tóth Katalin, – hogy egyre enyhébb lesz az időjárásunk. Igaz lehetnek hűvösebb évek és azt nem is lehet sokkal korábban megmondani, pontosan milyen meleg, vagy hideg lesz, de a fehér karácsonytól úgy tűnik, el kell búcsúzni - írja a likebalaton.hu 

Forrás: Koszorús Rita / likebalaton.hu 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában