Volt egyszer egy Ruhagyár

„Új fejezet íródik Zalaegerszeg dolgozóinak életében. Ötéves tervünk lehetővé teszi, hogy a város elmaradottságát felszámoljuk és megteremtsük a megyeszékhelyen is iparunk alapjait. A város nagyiramú fejlődését segíti elő a közeljövőben megépülő nagyteljesítményű ruhagyár, amely teljesen megszünteti a munkanélküliséget Egerszegen és környékén, de ezen túlmenően a fejlődés új távlatait nyitja meg a megyeszékhely nagyarányú iparosítása felé. ” (Zala, 1950. szeptember 12.)

Az 1950. szeptember 28-ai lapszám az alapkőletételről tudósított: „Soha még ilyen lelkesen nem ünnepelt a megyeszékhely dolgozó népe, mint azon a napon, amikor elhelyezték az első alapkövet az új és hatalmas gyár építkezésén. Közel négyezer dolgozó gyűlt össze az ünnepélyes alapkőletételnél az új üzem létesítésének helyén. A díszemelvényen ott láttuk Füsti Pál elvtársat, az Országos Tervhivatal küldöttjét, Redő Éva elvtársnőt, a könnyűipari minisztérium főosztályvezetőjét.”

„Az egerszegi Magasépítő Vállalat a téli időszakra is ütemezte a ruhagyár építkezési munkálatait. Így megoldják ennél a munkánál az építőipar ideiglenes jellegének megszüntetését. Ezzel az eljárással biztosították azt is, hogy határidő előtt fejezzék be ötéves tervünk egyik büszkesége, az egerszegi ruhagyár építkezéseinek munkálatait.” (Zala, 1950. december 2.)

Az avatási ünnepségről a Zala 1951. december 19-ei számából részlet: „Ünnepi díszbe öltözött a zalaegerszegi Ruhagyár. Azon a helyen, ahol a múlt év őszén tarló és száraz kukoricaszár volt, puszta mező terült el – most hatalmas és gyönyörű, több ezer dolgozót foglalkoztató gyár emeli büszkén a magasba falait.”

„Dunántúli kisvárosban, mint amilyen Zalaegerszeg is, nem nehéz megtalálni a hatalmas, modern, négyemeletes gyárépületet, kivált, ha készülő, ugyancsak magas házak övezik. Megragadó látvány a kicsiny, töpörödött vidéki házak közt a Zalaegerszegi Ruhagyár s az ember, ahogy szemügyre veszi, önkéntelenül arra gondol, hogy pontosan ez az, amire az írók azt mondják: az ország új arca. A gyár pompás. Vonalai egyszerűek, nemesek. Sok rajta az üveg, de csak ott, ahol szükség van rá. Belül az új épületek hamisítatlan illata terjeng: mész, habarcs, frissen gyalult fa, olajfesték, meg miegymás kipárolgásának kellemes vegyülete. A folyosókat rózsaszín gumilemezek borítják, a járás puha és teljesen hangtalan. Itt-ott még utolsó simítások folynak, a lépcsőket most burkolják, helyenként a villanyvezetékek kikandikálnak a falból, de a nagy gépezet már termel. Fél gőzzel már jó néhány hete működik, de most indul neki igazán, most indul meg „hivatalosan is.” (Magyar Nemzet, 1951. december 20.)