2023.03.27. 15:25
Évadnyitó vadásznapot tartott az Országos Agarász Egyesület Mihályfán
Az elmúlt hétvégén immár ötödik alkalommal rendezte meg Mihályfán évadnyitó programját az Országos Agarász Egyesület (OAE).
Fotó: Halasz Gabor
A szombat délelőtt a hagyományoknak megfelelően szakmai konferencia zajlott le a kultúrházban, ebéd után pedig hagyományőrző vadászati nap és agarászat várta az érdeklődőket a sportpályán. A rendezvény ezúttal is sok érdeklődőt vonzott – még Pest és Békés megyéből is érkeztek egyesületi tagok Mihályfára, az OAE székhelyére.
A megnyitón Sélley Géza polgármester, valamint Keresztes János, az OAE elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd levetítették a Tudtad-e az agárról? című animációs filmet, amit az OAE készíttetett el ismeretterjesztő céllal.

Az előadások sorát dr. Tóth Csaba, a keszthelyi Vadászati Múzeum igazgatója nyitotta, aki saját intézménye oktatásban betöltött szerepéről beszélt. Őt dr. Bende Attila, a Soproni Egyetem adjunktusa követte, aki az időjárás, illetve az erdei szalonka madárfaj tavaszi vonulásának összefüggéseit boncolgatta.
Rövid szünet után művészettörténeti téma következett Kőhalmy Tamás címzetes egyetemi docens, festőművész előadásában, A barlang mélyéről a ketadrálisok magasáig címmel. A gödöllői Nemzeti Biodiverzitási és Génmegőrzési Központ képviseletében dr. Hudák Péter és Mátyás Enikő a stratégiai feladatokat ismertette a magyar ebfajták génmegőrzésének kapcsán. Az OAE alelnöke, Keresztes Szilárd pedig a magyar agárral történő vadászat feltételeit gyűjtötte csokorba.



A tanácskozás zárásaként Keresztes János kitüntetést nyújtott át Oláh Csabának, a Vadászati Kulturális Egyesület elnökének az agarászatért végzett munka elismeréseként.
A délutáni gyakorlati bemutatókon már Nagy Bálint államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is ott volt. Itt elsőként Osadczuk Csaba, a gyurkóvári magyar vizsla kennel tulajdonosa bemutatójának tapsolhattak a nézők. Őt a Magyar Ifjak Reform Solymász Alakulata követte madarakkal, majd az erdélyi kopó kutyafajta következett.
A napot az OAE tagjainak mindig nagyon látványos agárfuttatási bemutatója zárta. Ennek során gyakorlott és kevésbé rutinos agarak, kölykök, sőt még egy kis terrier is lehetőséget kapott a futásra. Az ország minden szegletéből összesereglett érdeklődők legnagyobb megelégedésére.
