Adventi vásár

2022.12.04. 17:00

Jó alkalom egy tartalmas beszélgetéshez

A téli időszak egyik legjelentősebb közösségi rendezvénye zajlott szombaton este a Déryné Művelődési Ház szabadtéri színpadán, a dél-zalai község önkormányzata és a Bázakerettye Jövőjéért Alapítvány közös szervezésében forralt borozással egybekötött adventi vásárt tartottak.

Gyuricza Ferenc

Csatlós Csilla polgármester Horváth Ferencet kínálja sült kolbásszal

Fotós: Gyuricza Ferenc

A program kapcsán Csatlós Csilla polgármester elmondta: az már sokéves hagyományra tekint vissza, ám az elmúlt két évben a pandémia miatt nem rendezhették meg, ezért még nagyobb lelkesedéssel készültek rá a helyiek.  

- Évente két alkalommal van kézműves vásár és helyi termékek piaca Bázakerettyén, a nyári falunap alkalmából, illetve advent idején – foglalta össze a polgármester. – Szeretik az emberek, szívesen is vásárolnak, de talán még ennél is fontosabb, hogy az adventi vásár jó alkalmat kínál egy tartalmas beszélgetésre, az ünnepre való hangolódásra. Ehhez az önkormányzat és az alapítvány oly’ módon járul hozzá, hogy sült kolbásszal, prószával, forralt borral, rumpunccsal, teával vendégeli meg az ide látogatókat, de a helyi lakosok is segítik a rendezvény sikerét, hiszen jóvoltukból legalább húszféle házi pálinkát kóstolhatnak a jelenlévők.       

Csatlós Csilla hozzátette: Bázakerettye is csatlakozott azon települések sorába, ahol adventi világító ablakokkal készülnek az ünnepre. Azok között, akik mind a 24 ablak fotót küldenek az önkormányzat címére, nyereményeket sorsolnak ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában