Kiemelt nemzeti értékek között a hetési viselet

A néprajzi értéket a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség terjesztette fel, a pályázat szakmai kidolgozója pedig dr. Kepe Zoltán és dr. Kepéné dr. Bihar Mária etnográfus házaspár volt, akik hosszú ideje kutatják a Hetés néprajzi örökségét, így a viseletnek is avatott szakértői. 

– A hetési viseletnek rendkívül gazdag történelmi múltja van – foglalta össze dr. Kepéné dr. Bihar Mária. – A XX. század elején ugyan egy időre kihalt, ám sikerült újjáéleszteni, s mába nyúlóan van mondanivalója. A Kárpát-medence többi tájegységéhez képest nagyon archaikus viseletről van szó, amelynek megkülönböztethetünk régi és újabb stílusát. A régi stílust egy fehér házivászonból szőtt archaikus viselet adja, középkori szabásvonalakkal. A női viselethez tartozik a pacsa, egy jellegzetes fejrevaló, a bokros ujjú ing, a mellkötő kendő, a fehér vászon szőtt szoknya, a fehér vászonkendő és a csizma. A férfiviselet fő darabjai a fehér vászoning, a fehér házivászon bőgatya, a vászonkötény, a díszes mellény és a pörge kalap. 

Az etnográfus rögtön megjegyzi, a pacsa olyan fejrevaló, amely a Kárpát-medence más vidékein kevésbé volt ismert, ebben a hetési viselet különleges a többihez képest. Szintén jellegzetesen hetési a mellkötő kendő, amely gyakorlatilag a vállkendőnek felel meg, ám ezen a vidéken más módon hordták a nők, s dr. Kepe Zoltán szerint melltartó funkciója volt. Felesége hozzáteszi: a mellkötő kendőt oly módon hordták, hogy a válluk szabad maradt, ezáltal nem akadályozta őket a munkában. Leírások tanúsítják ugyanis, hogy a hetési nők még munkaalkalmakkor is szigorúan betartották a viseletet. A női viselet része volt még az úgynevezett „rakott ümög” is, amelyet alsóruhaként használtak. Dr. Kepe Zoltán azt is mondja: a hetési viselet fő értékét az adja, hogy amit eleink hordtak, azt teljes egészében ők maguk alkották meg. Az etnográfus szerint a XIX. századi vidéki, paraszti társadalomban nem volt olyan nő, aki ne tudott volna szőni vagy hímezni, mint ahogy férfi sem, aki fafaragással ne tudta volna előállítani azokat az eszközöket, amelyek szükségesek voltak a háztartáshoz. 

– A női viseletet viszonylag egyszerűen díszítették, fehér, piros, majd a későbbiekben már kék hímzéssel – folytatta dr. Kepéné dr. Bihar Mária. – A férfiak vászoninge sokkal gazdagabban tartalmazott díszítést, ezek egy speciális bújtatásos öltéssel készültek, amelyet darázsöltésnek, darázsolásnak nevezünk. A régi hetési stílus az 1860-as évekig élte virágkorát, azt követően elindult egy lassú átmenete a polgáriasult viselet felé. Belekerül a gyári anyag, kiszíneződik, megjelenik a fekete klottkötény, a mellkötő kendőt elhagyják, a női fejfedőt pedig egy gyári anyagból készült kendő váltja fel. 
Dr. Kepe Zoltán azzal folytatja, hogy az archaikus hetési viselet még ezen változások ellenére is sokkal hosszabb ideig fennmarad, mint ahogyan az a Kárpát-medence többi tájegységének viseletére jellemző volt. Ennek oka, hogy a térség viszonylagos elzártsága miatt sokkal inkább konzerválódott. Ugyanakkor ebből az is adódik, hogy a földrajzilag igencsak kis kiterjedésű Hetésen kívül nem is volt ismert. 

– Sajnos a hetési viselet kevésbé dokumentált, nagyon kevés fotóról tudunk, illetve az eredeti ruhadarabokból is csupán néhány darab maradt fenn – magyarázza tovább dr. Kepe Zoltán. – Utóbbiakból a legtöbbet a muraszombati múzeum őrzi, de van egy teljes férfi- és női viselet a Lendvai Galéria és Múzeumban. Itt női fejfedő, vagyis pacsa is van, Muraszombat azzal nem rendelkezik. Ezenfelül a budapesti Néprajzi Múzeum, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum és a nagykanizsai Thúry György Múzeum birtokol még hetési viseletet, máshol nem őrződött meg. Korabeli leírás viszont több is akad, elsőként Szente Arnold, majd Bellosics Bálint ismerte fel a hetési viselet értékét, így mindketten igen alaposan dokumentálták azt, de szerepel Gönczi Ferenc könyvében is. Ezek a leírások női bundákról, ködmönökről is szólnak, azokból viszont egyetlen darab sem maradt fenn, mint ahogy pitykés mellényről sincs tudomásunk. 

A hímzett hetési mintázatok eleinte csak a viseletet díszítették, lakástextileken nem szerepelt. Ezért el kell különíteni egymástól a hetési szőttest és a hetési viseletet. Ami hímzésminta ma a lakástextíliákon, azaz terítőkön, függönyökön, abroszokon látható, az a népi iparművészek tevékenységének köszönhető, egyfajta újragondolt funkciója az archaikus hetési hímzésnek. Így aztán a magyar értéktárba, mint kiemelt nemzeti érték, egyelőre csak a hetési férfi- és női viselet került be, a hetési szőttes (még) nem. 

– A hungarikumprojekt véleményem szerint bölcs kezdeményezés, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy szellemi és tárgyi értékeink országos hírnevet kapjanak – magyarázta tovább dr. Kepe Zoltán. – Az is jól átgondolt ötlet, hogy az értéktár lépcsőzetesen épül fel, azaz vannak a helyi értékek, amelyek egy adott helyi közösség számára fontosak, az ezen túlmutatók megyei, határon túli regionális értéktárak, valamint a nemzet egészére nézve meghatározó magyar értéktár. S mindennek csúcsát a hungarikummá nyilvánított tárgyi és szellemi értékek adják. A hetési viselet 2013-ban került be a több mint ötven szellemi és tárgyi értéket tartalmazó muravidéki magyar értéktárba, illetve a hungarikumbizottság döntésének köszönhetően a térségünkből most elsőként a kiemelt nemzeti érték minősítést is elnyerte. Ha földrajzilag egy kicsi távlatot nézünk, akkor Zalából csak a körtepálinka szerepel még a magyar értéktárban. A Hetésnek azonban van olyan további különleges értéke is, amelynek véleményünk szerint szintén lenne helye a kiemelt nemzeti értékek között. Ez a fumu, amely az egyetlen ma ismert antropomorf, azaz embert ábrázoló lakodalmi kalács. Ehhez hasonlóról sem magyar, sem szlovén, sem horvát területen nem tudunk. Gyarapodást jelképező ünnepi kalácsok másutt is készültek, baba formájú azonban sehol máshol.