2021.07.23. 11:00
Tanulságos történetet írtak a novai színjátszó tábor fiataljai
A hétfejű tündér című Lázár Ervin mese tanítását vették alapul azok a gyerekek, akik részt vesznek a göcseji községben idén megrendezett színjátszó táborban. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, Ecsedi Csenge vezetésével ezúttal is egy önálló darabot állítanak színre öt nap alatt.
Ecsedi Csenge útmutatása alapján szoborképjeleneteket gyakorolnak a tábor résztvevői
Fotó: gyuricza
A tábor vezetője szerint az öt nap elegendő arra, hogy a gyerekekkel közösen megírják, valamint el is játsszák azt a történetet, ami nagyon erősen reflektál jelenkori társadalmunk egyik problémájára. A tábornak ugyanakkor nem célja, hogy színészpalántákat neveljen, de a résztvevők olyan ismereteket, készségeket szerezhetnek, amiket a mindennapok során is hasznosítani tudnak.
– Az idei kurzus abban különbözik a korábbi évek hasonló táboraitól, hogy ezúttal csak 11 gyermek vesz részt a munkában – mondta Ecsedi Csenge. – Ez az eddigi legkisebb létszám, aminek egyrészt kevésbé örülünk, hiszen az a jó, ha minél többen el tudnak jönni, s be tudnak kapcsolódni, de azt is hozzá kell tenni, hogy így több csapatépítő játékra jut idő, sokkal jobban haladnak a koncentrációs feladatokkal, mélyebben lehet velük dolgozni, s nagyon jó csapatközösség alakult ki.
A résztvevők többsége visszatérő táborozó, vannak köztük olyanok is, akik már hatodik alkalommal vannak jelen. Ecsedi Csenge szerint mindez azért jó, mert lehet építeni a korábbi évek munkájára. „Újonc” mindössze két fő akad, de nekik sem voltak beilleszkedési problémáik, rendkívül gyorsan be tudtak kapcsolódni a munkába.
– A tábort ketten vezetjük, Csernák Enikő drámapedagógus felel a résztvevők szociális fejlődéséért, ő vezeti a mozgás- és drámaórákat, a készségjátékokat, én pedig a színházi oldalt teszem ehhez hozzá – sorolta tovább a színházi és bábrendezőnek készülő Ecsedi Csenge. – A beszédtechnikát, a darabírás és szerkesztés irányítását, valamint a próbák vezetését is.
Ecsedi Csenge újításként egy közösségi médiás darab színpadra állítása mellett döntött. Ehhez Lázár Ervin közismert meséjét, A hétfejű tündért vette alapul, amit hétfőn olvastak el a táborozók. Mint mondotta: az újragondolt történetben azt keresték, hogy a közösségi médiafelületeken megvalósuló csúfolások, megaláztatások milyen hatással vannak egy kisgyerekre.
– Két napot töltöttünk improvizációkkal, ennek során a saját életükből is hoztak példákat – tette még hozzá a táborvezető. – A gyerekek ötleteit felhasználva írtunk egy darabot, amit pénteken már be is mutatunk a szülőknek. Ez a történet egy olyan kislányról szól, akit a fotói alapján csúnyának titulálnak a társai. A sztori rendkívül tanulságos, és a táborozók javaslata alapján egészen meglepő végkifejlettel zárul.
Horváth Nikolett, a község közművelődési munkatársa mindezt azzal egészítette ki, hogy a tábor költségeit ez évben az önkormányzat teljes egészében átvállalta, azaz a résztvevők számára mind az étkeztetés, mind a foglalkozásokon való részvétel ingyenes volt.