Podmaniczky-díjat adományozott a Hungaria Nostra a keszthelyi Turi Török Tibornak

Az alkotó műhelyében kisebb panoptikum fogadott minket, neves történelmi, irodalmi alakok mellszobrai néztek farkasszemet velünk. Turi Török Tibor Nyíregyházán végezte a főiskolát, gépészmérnökként és óraadó tanárként Somogyban dolgozott.

A zalaiak úgy is ismerhetik őt, mint múzeumalapítót, jelenleg és egyelőre Keszthelyen hét gyűjteményt gondoz, köztük a keszthelyi Népviseletes Babamúzeumot (ez volt az első a kézdivásárhelyi népviseletes babamúzeum mintájára), a Magyar Történelmi Panoptikumot, a Játék és Nosztalgia Múzeumot, a Kínzómúzeumot. A megszállott című portréfilmje a Magyar Filmszemle dokumentumfilm- kategóriájának döntőjébe jutott.

Tizenhat éve megállás nélkül születnek keze alatt a szobrok, műveit Magyarország mintegy ötven településén kívül a Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Lengyelországban találjuk. Legutóbb Szili Katalin ajánlásával a milánói konzulátustól kapott megbízást: a műterem asztalán az 56-os események kétszárnyú domborműve várakozik a szállításra, a tervek szerint októberben avatják.

A relief bal oldalán a kezdeti örömteli pillanatok, a lelkes, diadalittas tömeg vonul a Lánchídon, majd jobbra a Corvin közi vég. Az asztal mellett ugyancsak megrázó a katyni vérengzés mementójára készült dombormű. A Podmaniczky-díjra a sümegi városszépítők terjesztették fel hálájuk jeléül, ugyanis a művész már több köztéri alkotást adott a városnak, köztük a „sümegi Széchenyiként” emlegetett kékfestő műhely tulajdonosának, Ramassetter Vincének a szobrát, aki iskolát is alapított szülővárosában.

- Nagyon meglepett, hogy elnyertem a Podmaniczky-díjat. Mondhatni, hogy kis régiónk most jól teljesített. Rajtam kívül Tapolca polgármestere és a gyulakeszi Csigó-malom művészeti vezetője kapta a kitüntetést. Örülök, hogy a sümegiek megbecsülik a munkámat. – Némiképp szokatlan, de talán nem titok, hogy sok alkotásáért nem kér semmit. Mi ennek az oka?

- Ami a magyarságról, a nemzetről szól, azt én ingyen ajánlom fel. Eddig 117 köztéri szobrot készítettem a Kárpát- medencében, abból 5-6 szobornál térítették meg az önköltséget. Persze sokan ezért nem szeretnek.

- Felmerül a kérdés, miért éppen a magyar történelem elfeledett, kevésbé ismert vagy éppen százszor emlegetett nagyjait formázza?

- Mindig foglalkoztatott népünk jó és balsorsa – magyarázta az alkotó. – Gondoljunk a tatárjárásra, török uralomra, Trianon fájdalmára. Egy óriási Németország vagy Franciaország is lehettünk, maradhattunk volna. Számomra csodálatra méltó, hogy bár kissé meggyötörve, de mégis vagyunk, létezünk.

Középiskolában tartottam rajzszakköröket, ott is szóba került a történelem, az általam működtetett, alapított múzeumokban pedig a népiességet, a magyarságtudatot hangsúlyozom. – Van kedvenc kora? Olyan személyiség, akit többször megjelenít?

- Rákóczi korát nagyon szeretem. Őt leginkább Mányoki Ádám festményéről ismerjük, én is ez vettem alapul, s már formát is öntöttem hozzá, belőle több mint tíz készült, szobra megtalálható Pozsony mellett, Brassóban, Tusnádfürdőn. A műteremben jelenleg Petőfit formázom, az ő esetében például már nagyon sokféle témát választhatok, poétának, katonának, hazafinak álmodhatom.

Vagy nézzék amott azt a Dózsa-fejet, őt kubista, kemény vonásokkal ábrázoltam. A férfiak arca anynyival könnyebb, hogy egy-két vonását megragadom, és siklik a kezem. A női portrék esetén sokkal több a finomság, azokon jóval többet időzöm. Nemrég készült Dobó István is, érdekes intermezzo, a felesége zalai, balatonszentgyörgyi volt.

- Ne feledjük, hogy másik kedves hobbija az írás. Ennyi mindenre közönséges halandónak nem jut ideje. Hogy osztja be a mindennapjait? – Naponta jegyzem fel immár negyven-ötven éve az aforizmákat, szellemes megjegyzéseket. Amúgy nyertem már novellapályázaton. A gondolatok feszítenek, azt ki kell írni magamból.

Ha alkottam egy szobrot, és elégedett vagyok vele, akkor nagyon szép a világ. Ha pedig még ezek után is ragadt bennem gondolat, akkor azt papírra vetem. Engem nyüzsgés ellen be kellene oltani már. Néhány éve még kajakoztam, azt most hanyagolom, de a Balaton partján kerékpárral csavargok. Igyekszem úgy munkálkodni, hogy a napi 24 óra elég legyen.

Nem vállalok többet, mint amit el tudok végezni. Ne feszítsen a feladat. Vagyok már olyan öreg, hogy ne menjek be minden kocsmába, tartja a mondás. Válogatok emberek és elfoglaltság dolgában, most már megtehetem. Ha az időmet szépen beosztom, az kellemesen kínálja magát, és fogyasztom szépen az életet. Turi Török Tibor nem végezte el a képzőművészeti egyetemet, ahogy mondja, öt gyermek édesapjaként a megélhetés fontosabb életcél volt, ám nagyon sok tanítványának egyengette művészi útját, segítette sikeres felvételijét.

A balatonszentgyörgyi Csillagvárat több évig üzemeltette, s egy tetőbeázás következtében mintázta meg a torony makettjét, azóta lett az „agyagozás”, a magas tüzű spanyol művészkerámia az elsődleges az életében. Szereti ezt az alapanyagot, mivel könnyű megmunkálni, égetés után pedig úgy összetömörödik, mint a gránit. Speciális redukciós eljárással a bronzhatás is könnyen elérhető. Utolsó kérdésünkre, hogy boldog-e, a keszthelyi művész csak gondolatnyi várakozással vágja rá: „Igen, boldog és elégedett vagyok!”

Fotók: Pezzetta Umberto