A két Keresztury és Zalaegerszeg

„Mert minden áldozatot kíván tőlünk, erőteljesen belső kitartó munkát tételez föl, melyet saját magunk legyőzésével kell kezdeni. Az erkölcsi és szellemi, valamint a fizikai rendben, az égi dolgokban éppúgy, mint a földiekben csak az érdemli meg és küzdi ki a pálmát, ki az élet küzdelmeiben, forradalmaiban és veszélyeiben igazi jellemszilárdsággal állta meg a helyét.” E szavakat az éppen érettségi előtt álló, jogi egyetemre készülő Keresztury József írta le győztes iskolai pályázatában, több mint 130 évvel ezelőtt. S nemcsak egész élete példa arra, hogy mennyire komolyan gondolta ezt, hanem Dezső fiáé is, akibe beleplántálta az igazmondást, az erkölcsi tisztaságot és a jellemszilárdságot. Fia így emlékezett évtizedek múltán is polgármester apjára: „Apám nem volt közönséges ember, bár, vagy éppen mert sohase akarta magát többnek mutatni másoknál… rendkívül kötelességtudó… okos ember volt… Példaszerű emberré tette sokoldalú érdeklődése, a legfontosabb dolgokban komoly hozzáértése, mindhalálig tartó kísérletező és tanuló kedve, jellemszilárdsága, nyájas határozottsága… Mentől jobban távolodtam tőle, az idő és tér valóságában, annál jobban megnőtt a jelentősége, példaadása a kötelességtudásban.”

A Keresztury család a szomszédos Vas megyéből, Vasaljáról telepedett át a kiegyezés évtizedében Zalába. A jobbágy ősökkel rendelkező Keresztury György az akkor még önálló Ebergényben telepedett le. Gazdálkodott, de állatokkal, borral, földdel is kereskedett. Itt nősült meg 1863-ban, s itt született három gyermeke közül a legnagyobb, Keresztury József (1870. január 19.). A család ezután nem sokkal Olába költözött. Ola, bár önálló falu volt, ekkor már Zalaegerszeg külvárosának számított. Míg itt az apa sikeresen gazdálkodott, Keresztury József útja az elemi iskola elvégzése után a zalaegerszegi polgári iskolába (1882–86), majd a különbözeti vizsgák letétele után a szombathelyi premontrei rendi gimnáziumba vezetett. Jól tanult, s hamarosan a közösségi és önképzőköri élet kiemelkedő egyénisége lett. Szakmai tanulmányaival és irodalmi alkotásaival jelentős sikereket avatott. 1891 és ’95 között elvégezte Budapesten a jogi egyetemet, majd hazaköltözött Zalaegerszegre. Ügyvédi vizsgát tett, és önálló ügyvédi irodát nyitott 1899. január 1-jén.

Gyorsan bekapcsolódott a város szellemi életébe. Részese lett annak a szellemi mozgalomnak, amelynek célja a város fejlődési pályára állítása volt. Barátai között tartotta számon a régi iskolatársakat, a nemrég nyílott gimnázium tanárait (Borbély György, dr. Géfin Gyula, Marton Boldizsár stb.) Cikkeket írt a helyi sajtóban. Részt vett az egyesületi életben. A politikai és gazdasági megmozdulásokban minden erejével a haladást, a szociális megújulást szolgálta. 1899 novemberében kötött házassága (a vagyonos nemesgulácsi Eöry Etelkával) jelentős státuszemelkedést hozott számára. Tehetsége, szívós munkája, jól menő ügyvédi irodája és hozománnyal való gazdálkodása a város legtekintélyesebb lakói közé emelték. Ekkor építette a főtér sarkán emeletes lakóházát s hozta létre a jánkahegyi mintagazdaságot, amelynek épülete ma helyi védettség alatt áll. Ahogy születtek gyermekei (Dezső harmadikként 1904-ben), úgy változott érdeklődési köre. Az irodalomtól a szaktudományok felé fordult, s gyakran tartott ismeretterjesztő előadásokat.

1902-től folyamatosan tagja volt a városi közgyűlésnek. Volt, hogy 4 bizottságban is dolgozott. Leginkább a településfejlesztési kérdések érdekelték, de részt vett a takarékpénztár létrehozásában, a vasútfejlesztés előmozdításában, iskolai ügyek megoldásában. Ő szervezte meg az áramfejlesztő társaságot, és közreműködött a telefonhálózat kialakításában. Egy ideig megbízott városi ügyészi feladatokat is ellátott, de be kellett látnia: hajlíthatatlan igazságérzete nem mindig volt összeegyeztethető a radikális politikusok törekvéseivel. De nehéz helyzetekben mindig számíthattak rá.

Javában dúlt a világháború, amikor a város polgármestere az őt ért sorozatos támadások miatt lemondott. A város jövőjéért aggódó képviselők Keresztury Józsefet kérték fel helyettesítő polgármesternek. A népszerű, s jól menő ügyvédi irodát vezető Keresztury tudta, szinte emberfeletti munkát kérnek tőle, mégis elvállalta a feladatot a város iránti elkötelezettségből, közérdekből. „A képviselő-testület ezen elhatározását örömmel és szívesen fogadja, az ő tág körű, alapos ismeretei, körültekintő előrelátása, közgazdasági téren tapasztalt kiváló érzéke feljogosítja a város közönségét arra, hogy a polgármesteri állásban kifejtendő közhasznú működése elé a legteljesebb bizalommal tekintsen” – rögzítették az 1915. június 5-i jegyzőkönyvbe.

Nehéz évek következtek az adósságoktól sújtott, közellátási gondokkal küszködő városban. A bajokat tetézte a város szélén létesített hadifogolytábor is. Keresztury nagy lelkierővel és felelősséggel végezte a megfeszített munkát. A zavartalan működés érdekében szinte mindennap jelentek meg rendeletei, felhívásai, hirdetései a helyi lapokban. A koleraveszélytől az ivóvízellátásig, a gabonaügyektől a húsellátásig minden az ő gondja volt. A nehézségek ellenére a városfejlesztésről sem mondott le. Növelték a város irányába közlekedő vonatok számát, s Ola külváros is megállóhoz jutott. Ekkor vásárolták meg az ingatlanokat az új köztemető létesítéséhez. A tovább sokasodó feladatok egyre több olyan intézkedést indokoltak, amely sértette a lakosság egyéni érdekeit (pl. jegyrendszer, rekvirálások stb.). Ez nemcsak csökkentette vitathatatlan tekintélyét és népszerűségét, hanem komoly lelkiismereti problémát okozott számára. 1917-ben már a vasárnapokat is a hivatalban töltötte. (Egy ilyen alkalommal bukott le csintalan fia, Dezső, amikor is a szemközti templom tornyából harangkötélen lendült ki az ablakon.) A felelősségteljes, de túlfeszített munka felőrölte minden energiáját. S ez idegösszeomláshoz vezetett. Az 1918. februári közgyűlésen bejelentette lemondását. A képviselő-testület jegyzőkönyvben örökítette meg érdemeit. A városi lap elismerte, hogy maradása egyenlő lett volna az öngyilkossággal. „Alaposan megrongált egészséggel hagyta el helyét, és azzal a fájó tapasztalattal, hogy nagy idealizmusát, ernyedetlen szorgalmát, széles körű tudását hálátlan munkába ölte” – írták.

A megromlott egészség mellett anyagi helyzete is megrendült. Hadikölcsönbe fektetett részvényei elértéktelenedtek. Nem volt kivel megossza gondjait, mert időközben házassága is megromlott. Érzékeny lelke nem tudta feldolgozni az egymást követő csapásokat, 1918. október 3-án önkezével vetett véget életének.

Keresztury József megdöbbentő halála radikálisan változtatta meg fia, Dezső életét. Az addig könnyelmű, kissé felelőtlen fiatalember soha nem felejtette édesapja erőfeszítéseit. Talán ezért válhatott a magyar irodalomtudomány egyik legnagyobb alakjává, emberi, erkölcsi példaképévé. „Nem mindig tudatosan, de szándéktalan ragaszkodással újra meg újra neki kívántam méltó emléket állítani” – írta emlékirataiban.

Keresztury Dezső életének első 14 évét Zalaegerszegen élte le. Csintalan, minden huncutságra kapható gyerek volt. Nem volt jó tanuló, de éles eszű, s az ismereteket mágnesként szívta magába. Apja segítségével kiolvasta a Casino teljes könyvtárát, s a hazaszeretetet nagy zalai elődöktől, Zrínyitől és Deák Ferenctől tanulta. Jó alapot adott számára a helyi elemi iskola és főgimnázium. ­Sokat tanult Marton Boldizsártól (a későbbi híres Marcellus atyától, aki első írásainak megjelenésében is segédkezett). Borbély Györgynek segített gyűjteni a Csány-szoborra, észrevétlenül mélyítve magyarságtudatát. A szülőföld, s a haza iránti szeretet egész életében végigkísérte.

Apja tragédiája után Budapesten érettségizett, majd magyar–német szakos diplomát szerzett. Útja a berlini egyetemre vezetett, ahol könyvtáros és nyelvi lektor lett, egyben a magyar kultúra „nagykövete”. Több mint 500 német nyelvű cikkével igyekezett megismertetni Európában a kultúránkat. Nem bírva az egyre fasizálódó légkört, 1936-ban hazatért, s az Eötvös Kollégium tanára, később igazgatója lett. Szerkesztette a Pester Lloyd című lapot, amely akkoriban az egyetlen német nyelven megjelenő antifasiszta újság volt. A művelődés szinte minden ágában otthon volt. Alapító tagja lett a Magyar Írók Szövetségének. A II. világháború alatt bújtatta az üldözött írókat, 1945-ben kiállt az üldözött Szabó Lőrinc és a népi írók (Kodolányi és Németh László) mellett. 1945 és 1947 között vallás- és közoktatási miniszter volt. Gondozta a kulturális és lelki örökséget. Védelmezte a klasszikus értékeket (pl. a Festetics-könyvtár megmentése). Rendkívüli műveltsége, nyelvismerete, nemzetközi szervezői gyakorlata, higgadt ítélőképessége arra érdemesítette, hogy a háború után Magyarország egyik szellemi vezére legyen. Amikor úgy ítélte meg, a politika felülírja a szakértelmet, azonnal lemondott miniszteri rangjáról. Előbb két évig a Tudományos Akadémia, majd két évtizedig nemzeti könyvtárunk munkatársa lett. Nem tetszelgett a mártír szerepében – azonnal hozzákezdett a kallódó értékek mentéséhez. Tudta, a becsület azt kívánja, hogy az elődöktől megszerzett tudást tovább kell adni, hidat kell építeni a régi és az új nemzedékek között. Megmentette Babits Mihály hagyatékát, ápolta Batsányi örökségét, élete végéig fő feladatának tartotta Arany János műveinek kritikai kiadását. Több mint 400 előadást ért meg az általa színpadra igazított Madách-mű, a Mózes. Sokat tett Egry József, Bartók Béla, valamint a fiatal magyar filmrendezők elismertetése érdekében. Emellett létrehozta a magyar irodalom, a zene és a színház képeskönyveit, s megszerkesztette A Német irodalom kincsesházát. Emellett egyszerre volt esszéíró, költő, műfordító, lektor, irodalomtörténész és kiállításrendező is. A nemzeti önismeret írója volt olyan korban, amikor ez inkább tiltott volt, mint tűrt.

Szülőföldjével való kapcsolatát nyugdíjba vonulása után fűzte ismét szorosabbra, bár kötődése addig is életre szóló volt. „Otthoni táj, emléked, mint vér jár szívemben” – írta korábban. Az 1969-es látogatás után rendszeresen hazajárt. Műveiben is gyakran feltűntek hazai motívumok. Olyannyira, hogy 1975-ben, amikor a város díszpolgára lett, az indoklásban az is szerepelt, hogy „Zalaegerszeg szinte az ő költészetével vonult be az irodalomba”. A politikai enyhülés után Keresztury Dezső szinte minden fontosabb állami kitüntetést megkapott – a Kossuth-díj kivételével. Ő akkor is mindig gondolt szülőföldjére. Állami díjának teljes összegéből egy irodalmi és egy zenei alapítványt hozott létre hajdani iskolájában, 1978-ban. Ezt 1984-ben kiegészítette a megyei alkotói díj összegével. Végül közvetlenül halála előtt kapott Széchenyi-díjának teljes összegét is a Zrínyi-gimnázium alapítványai kapták. Apja emlékéről is gondoskodott. Az általa Jánkahegyen épített hegyi hajlék őt illető örökrészéről lemondott. A város kielégítette a többi örököst, felújította az épületet, s 1978-ban megnyitotta mint irodalmi emlékházat. S mivel Keresztury Dezső eredeti bútorokat, festményeket és könyveket is adományozott, így egyszerre lett a Keresztury-ház az apa és fia, a polgármester és a „poeta doctus” közös emlékháza.

A gyűjtemény Keresztury Dezső özvegye jóvoltából még mindig gazdagodik. Már mintegy 8000 kötetet számlál, bennük sok-sok irodalomtörténeti kincset rejtő dedikációval. A Keresztury-emlékek ápolásában jelentős szerepet vállalt a Keresztury Kuratórium, amelyet 1992-ben hozott létre a város. Ez a bizottság a költő halála után emlékbizottsággá alakult át, és ma is működik. Nagy szerepe volt abban, hogy a belvárosban Keresztury-szobor, a budapesti lakóházán emléktábla található, s Zalaegerszegen Kereszturyról elnevezett művelődési központ működik. S 2010 óta hazánkban Keresztury Dezső-díjat kaphatnak az arra érdemes irodalmárok. A Kereszturyak példát adtak jellemszilárdságból, erkölcsi tisztaságból, hazaszeretetből. Ahogy a költő fiú írta:

Én itthon álltam, bár megszaggatott,

nem tört meg a vad kór

s póztalan példám szívekre talált.

szólni vágyom, s holtak, élők hű arca vár reám

testvérileg övez, nem mindig lágyan

megdúltan is virágzó kert: hazám!